Mégsem mond beszédet Göncz Árpád temetésén Mécs Imre. Bár korábban úgy volt, hogy a volt ötvenhatos halálraítélt beszédet tart egykori harcos-, majd frakciótársa mai temetésén, Mécs tegnapi közleményéből kiderül: mégsem. ?Göncz Árpád barátom és küzdőtársam holnapi temetésén nem fogok beszédet mondani. A szervezők kérésére leírt beszédemben foglalkoztam ? Göncz Árpád szellemében ? égető nemzeti problémákkal is? ? fogalmaz a volt szabaddemokrata, később szocialista politikus. ?Mivel a család közölte, hogy ez így nem hangozhat el, én pedig beszédem lényegén nem kívánok változtatni, visszavonták az örökhagyó végakaratán nyugvó felkérésüket. Tudomásul vettem. A végtisztességen családtagjaimmal részt veszek?. ?A temetés után beszédem szövegét közzéteszem. Isten áldja Göncz Árpád emlékét? ? zárul Mécs Imre csütörtöki közleménye. Az október 6-án elhunyt Göncz Árpádot, a Magyar Köztársaság első államfőjét, írót, műfordítót ma délután négy órakor helyezik örök nyugalomra az Óbudai temető tizenhatos parcellájánál.
Összefogásra szólít a magyar miniszterelnök
Sorsunk ma egyetlen döntésen múlik. Itt az idõ hát, hogy mi, magyarok újra összefogjunk, és együtt, közösen védjük meg az…
Tovább...Magyar-román projekt segíti az antibiotikum-rezisztencia elleni hatékony fellépést
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a temesvári Victor Babeş Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és az OncoHelp Egyesület részvételével, uniós támogatással indult…
Tovább...Kelemen Hunor elítélte az Orbán Viktor elleni ukrán fenyegetést
Elfogadhatatlannak és elítélendőnek nevezte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon kijelentését, miszerint amennyiben Orbán Viktor nem…
Tovább...Az Európai Bizottság szerint elfogadhatatlan Zelenszkij fenyegetése
Az Európai Bizottság illetékes szóvivője, Olof Gill is elfogadhatatlannak minősítette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek címzett szavait.…
Tovább...