Elsüllyedt az éjjel két migránsokat szállító hajó az Égei-tengeren, 21-en vesztették életüket, 144 embert sikerült kimenteni a tengerből ? közölte a görög Hajózási Minisztérium. A hideg idő ellenére továbbra is naponta több száz bevándorló indul útnak Törökországból a tengeren keresztül Görögországba. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint az év eleje óta 560 ezer migráns és menekült érkezett Görögországba tengeri úton. A Földközi-tengeren keresztül ebben az évben már 700 ezer illegális bevándorló érte el Európát, és az átkelés során több mint 3200-an vesztek a tengerbe.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Franciaország szakít az amerikai szoftverfüggőséggel
A párizsi kormány bejelentette: két és fél millió állami számítógépet állítanak át Microsoft Windowsról nyílt forráskódú Linux-rendszerekre. A minisztériumoknak őszig…
Tovább...Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint…
Tovább...Macron: Európa történelmi pillanat előtt áll
Európa egy „egyedülálló pillanatot” él át, amikor három nagyhatalom vezetője – Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin‑ping – egyszerre…
Tovább...