A Környezetvizsgáló Felügyelőség a napokban tett közzé egy olyan jelentést, amelynek elkészítésében több környezetvédelmi világszervezet helyi szakembere is közreműködött. A jelentés szerint Románia területén az elmúlt évtizedben végzett fakivágások csaknem fele törvénytelenül történt, időben mérve pedig, az ország óránként vesztett el három hektárnyi erdőt. Az illegális vágások tekintetében az élen jár Kolozs, Fehér és Máramaros megye.A megvizsgált esetek többségében, az illegális fakivágásért az osztrák Schweighofer vállalat tehető felelőssé ? ezt állítja a Környezetvizsgáló Felügyelőség, amely jelentést közzétette.Civil szervezetek képviselői úgy vélik, bár a hazai hatóságok elkezdtek konkrét intézkedéseket tenni az illegális fakivágás ellen, az ezt szabályozó törvénykezés túl enyhe, ennél agresszívebb fellépésre lenne szükség e téren.
Franciaország szakít az amerikai szoftverfüggőséggel
A párizsi kormány bejelentette: két és fél millió állami számítógépet állítanak át Microsoft Windowsról nyílt forráskódú Linux-rendszerekre. A minisztériumoknak őszig…
Tovább...„Csapdát állítanak” a brit rendőrségnek civilek
Nagy-Britanniában több mint 130 tudós és közismert személyiség polgári engedetlenségi akcióval tiltakozik egy palesztinpárti szervezet betiltása ellen. Az Oxfordi és…
Tovább...Elhunyt Sebő Ferenc énekes, népzenekutató, a táncházmozgalom egyik elindítója
79 éves korában meghalt Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a…
Tovább...PNL: a PSD-nek az AUR-ral kell kormányoznia, ha megbuktatják a Bolojan-kormányt
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, Dan Motreanu szerint a Szociáldemokrata Párt hivatalosította együttműködését az AUR-ral azáltal, hogy bejelentették: közösen…
Tovább...