A német hatóságok szerint szándékos gyújtogatás miatt ütött ki tűz vasárnap a Türingia tartománybeli Friemar községnek abban a sportcsarnokában, amelyben tizenegy menedékkérőt szállásoltak el, köztük gyerekeket – a tűzesetben senki sem sérült meg. Egy másik türingiai kistelepülésen, a menedékkérők elszállásolására előkészített, még üresen álló lakóház tetőszerkezete égett le teljesen, az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Xantenben egy szintén még lakatlan, menekültek elszállásolására kijelölt épületben keletkezett tűz vasárnapra virradó éjjel. Szombaton Türingia több településén felvonulásokkal tüntettek a menedékkérők befogadása ellen a helyi, országos összevetésben jelentősnek tartott szélsőjobboldali szubkultúra csoportosulásai. Menekültellenes demonstrációkat tartottak a Türingiával szomszédos Szászországban is. A cseh határon fekvő Sebnitznél volt a legnagyobb tüntetés, nagyjából 2500 ember követelte egyebek között a határok azonnali lezárását és a tartományban elhelyezett menedékkérők eltávolítását. A tüntetést az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű, szászországi központú, radikálisan idegen- és muzulmánellenes mozgalom támogatóiként számon tartott emberek szervezték.
Ötéves az Újvárad
Az Újvárad évfordulós dupla számát Kemenes Henriette ismerteti. Az olvasás, az olvasási szokások jelentik a fő motívumát az öt éve…
Tovább...Szolgálati közlemény
Kedves hallgatóink március 19-én, csütörtökön karbantartási munkálatok miatt nem hallható a Bukaresti Rádió műsora a nagyváradi adótorony körzetében középhullámon az…
Tovább...Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...