Oroszország csodálkozással és nagy aggodalommal figyeli az Európa Unió nyilvánvaló tehetetlenségét, amely a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkező migránsok áradatával kapcsolatosan jelentkezett – mondta az orosz külügyminisztérium szóvivője szokásos heti tájékoztatóján. Moszkva szerint az Európai Unió tagállamainak nemzetközi kötelezettségei vannak a menekültekkel kapcsolatban. A szóvivő közölte, sajnálatukat fejezik ki amiatt, hogy az EU tehetetlen, és nem tesz hatékony lépéseket azoknak az embereknek az elhelyezése, a szükséges orvosi ellátása, étkeztetése érdekében, akik nem saját akaratukból jelentek meg Európában.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Kína a világ legnagyobb készleteivel rendelkezik
2025-ben 17 kulcsfontosságú ásvány kitermelésében is első helyen állt Kína – közölte
ma a kínai természeti erőforrások minisztériuma.
Hét év büntetésre ítélték ma a volt dél-koreai elnököt
Jun Szogjol ellen összesen nyolc ügyben emeltek vádat azt követően, hogy szükségállapotot akart bevezetni az országban.
Tovább...EB: A Meta megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló szabályozást
A brüsszeli közlemény szerint a Meta nem korlátozza megfelelően a 13 év alatti kiskorúak hozzáférését az Instagramhoz és a Facebookhoz.
Tovább...