Több szolidaritásra van szükség az Európai Unióban a menekültválság kezeléséhez, mert „ami pillanatnyilag zajlik, az nem igazságos” – mondta a német kancellár vasárnap Berlinben. Angela Merkel hivatala nyílt napján a látogatókkal rendezett fórumon elmondta: a jelenlegi helyzet nem igazságos a súlyos nyomás alatt lévő Olaszország és Görögország számára, és az sem igazságos, hogy „csak három-négy ország fogadja be majdnem az összes menekültet”. Németországban a legfontosabb a folyamatok felgyorsítása – emelte ki a kancellár.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Franciaország szakít az amerikai szoftverfüggőséggel
A párizsi kormány bejelentette: két és fél millió állami számítógépet állítanak át Microsoft Windowsról nyílt forráskódú Linux-rendszerekre. A minisztériumoknak őszig…
Tovább...Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint…
Tovább...Macron: Európa történelmi pillanat előtt áll
Európa egy „egyedülálló pillanatot” él át, amikor három nagyhatalom vezetője – Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin‑ping – egyszerre…
Tovább...