Hivatalosan is létrejött a Románia Haladásáért Országos Szövetség és a Dan Diaconescu féle Néppárt fúzója. A Gabriel Oprea, jelenlegi belügyminiszter vezette politikai alakulat tagsága így látványosan megnövekedett. Amint Oprea elmondta: a Diaconescu féle Néppárt beolvadása előtt pártjának 358.000 tagja volt, az utobbi két hónapban, amióta a pártvezetők megegyeztek a fúzióról az további 70.000 taggal bővült. A kisebbik kormánypárt néven emlegetett politikai alakulat vezetői azt tervezik, hogy szeptemberig az ország minden településén területi szervezetet hoznak létre azzal a céllal, hogy elérjék az egymilliós tagságot. Az egyre nagyobb befolyásra szert tevő Románia Haladásáért Országos Szövetség arra számít, hogy a 2016-os parlamenti választások előtti osztozkodáson az eddiginél sokkal több befutó helyet szerezhet meg a Szociáldemokrata Párttal közösen állított parlamenti jelöltlistákon.
Bulgária, Románia és Törökország külügyminiszterei tárgyaltak
A NATO külügyminiszteri találkozója keretében tárgyalt a három ország külügyminisztere.
Tovább...Ausztria támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez
Ezt Christian Stocker osztrák kancellár jelentette ki.
Tovább...Magyarországon is megállt a kormányfő Ausztria felé
Az energiaösszeköttetések fejlesztéséről tárgyalt szerdán Ilie Bolojan miniszterelnök a magyar kormányfővel és az osztrák kancellárral. A látogatás egyik fő célkitűzése,…
Tovább...Prioritás az uniós védelmi felkészülés
Románia a továbbiakban is aktív és konstruktív résztvevője kíván lenni az európai vitáknak - jelentette ki Nicușor Dan államfő az…
Tovább...