Ezzel a kétségbeesett panasszal hívott fel minap egy más településen lakó kedves ismerősöm, akinek hozzátartozóját műtötték a csíkszeredai kórházban. Hosszú ideig éltek egy regáti nagyvárosban még a rendszerváltás előtt, és úgy szocializálódott, hogy ha azt akarod, hogy haladj az ügyeddel, meg kell kenni a dolgokat. Azaz kis figyelmességet kell csúsztatni a hivatalnoknak, az orvosnak, az ellenőrnek vagy a rendőrnek. Tehát ismerősöm kétségbeesetten telefonált, hogy bizonyára meghal a beteg, s az orvos feltételezhetően azért nem vette el a pénzt, mert már nem tudott segíteni rajta. Erre azt kérdeztem, hogy ki végezte a műtétet, s mikor mondta az orvos nevét, megnyugtattam, hogy az az orvos arról híres, hogy nem fogad el semmiféle figyelmességet a hálás betegektől, azzal érvelve, hogy munkájáért, a gyógyításért kapja a fizetését.

Számos ehhez hasonló esetről hallottam a csíki kórház orvosaival kapcsolatban, s mikor magam szorultam orvosi ellátásra, kórházi ápolásra senki nem érzékeltette velem, hogy a nyújtott szolgáltatásért bármilyen anyagiakat elvárt volna tőlem, avagy jó néven vette volna, ha honorálom a munkáját. S ismerőseim körében sem hallottam olyanról, hogy pénzt követeltek volna tőlük az ellátás fejében. Ebből arra következtettem, hogy visszaszorult mifelénk a paraszolvencia jelensége. Emlékszem, még a kilencvenes évek elején, mikor megjelentek az első orvosi magánpraxisok, egyik orvos ismerősöm felháborodottan mesélte, hogy a magánrendelőjében több olyan betege is akadt, aki a szolgáltatás igénybevétele, no meg a szolgáltatás ellenértékének kifizetése után is pénzt akart dugni az orvos vagy a nővér köpenye zsebébe. Értetlenkedett, hogy miért teszik ezt, aztán megfejtette az okát: kultúránk mélyéből fakad, hogy ha valami rendkívüli dolgot akarunk elérni, például kigyógyulni egy súlyos betegségből, áldozatot kell hoznunk érte. Mint mondta, nehéz volt ezeket az embereket rászoktatni arra, hogy nem kell kétszeresen fizetni, ugyanis nyugta ellenében már megfizette a szolgáltatást. Az empátia, a beteg iránti tisztelet, no meg pár jó szó nem kerül pénzbe.

Ezeknek a tapasztalatoknak a birtokában és ezeket a történeteket ismerve meglepett, hogy Hargita megye az ország legkorruptabb régiói közé tartozik a hálapénz tekintetében – legalábbis az utóbbi időben megjelent sajtóinformációk szerint. Több helyen is olvastam a graphs.ro portálon közölt adatokra hivatkozva, hogy Hargita megye a hálapénz-lista élén volna Giurgiu, Teleorman és Călărași megyéket követve, a vonatkozó kérdőívet kitöltő betegek szerint 7,02 százalékától kértek vagy adott hálapénzt az orvosi szolgáltatásért cserébe, a csíkszeredai kórházban ez az arány 7,8 százalék, a székelyudvarhelyiben pedig 7,5 százalék az elmúlt esztendőre vetítve. Mondom, nagyon elcsodálkoztam ezeken a számokon, ugyanis személyes tapasztalataim, az ismerőseimtől hallott történetek éppen az ellenkezőjéről győztek meg: mifelénk kisebb azon egészségügyi alkalmazottaknak a száma, akik elfogadják a betegtől a hálapénzt vagy más figyelmességet, s rég nem hallottam olyan esetről, hogy közölték volna egyik-másik beteggel, hogy a beavatkozásnak ára van, s azt előtte, netán utána kell rendezni. Sokkal több történetet hallottam azonban arról, hogy az orvos segített adományozó civilek vagy szervezetek révén drága, a beteg számára megfizethetetlen készülékek beszerzésében. A székelyudvarhelyi kórház tiltakozott a megjelent írások tartalma ellen, a megyei tisztifőorvos pedig azon a véleményen van, hogy félreérthető a vonatkozó kérdőíven – főleg a román nyelvet kevésbé vagy egyáltalán nem ismerő, idős betegek számára – a hálapénzre vonatkozó kérdés megfogalmazása, sokan úgy érthették, hogy a kérdés arra vonatkozott, jelentené-e, ha hálapénzt követelnek vagy fogadnak el tőle.

Súlyos kérdés a hálapénz kérdése még egy mélységesen korruptnak érzett vagy annak tartott országban is, ugyanis Románia a tavalyi Korrupció Érzékelési Index alapján az utolsó előtti helyet foglalta el az Európai Unió tagországai között 45 ponttal, mögötte csak Bulgária és Magyarország volt a listán 40 ponttal. A legkevésbé korrupt európai országoknak Dánia, Finnország, Svédország, Luxemburg és Hollandia bizonyultak. Szeretném hinni, hogy előbbiek példáját kívánjuk követni, s akkor talán majd nem esünk kétségbe attól, ha az orvos nem fogadja el a borítékot.