Az IMF igazgatótanácsa úgy véli, hogy Görögország súlyos adóssága és gyenge hajlandósága a reformok bevezetésére kizárja, hogy a nemzetközi szervezet bekapcsolódjon egy harmadik mentőcsomagba – írja a Hvg.hu a Financial Timesra hivatkozva.A Financial Times értesülései szerint az IMF igazgatói úgy döntöttek, hogy a valutaalap részt vesz ugyan a görög kormánnyal folytatandó tárgyalásokon, de csak későb dönt arról, hogy támogatja-e a programot. Az ülésen több ázsiai ország, valamint Brazília és Kanada képviselői is aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy egy megfelelő reformprogram nélkül kötött megállapodás hiteltelenné tenné a Nemzetközi Valutaalapot. A Financial Times szerint ezzel a vélekedéssel egyébként Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója is egyetértett. A hír Görögország számára azért is aggodalomra adhat okot, mert hivatalos vélemények szerint Németország az IMF részvétele nélkül aligha fog beleegyezni az országnak nyújtandó 86 milliárd eurós hitelcsomagba.
Az észak-koreai fegyverembargó megsértésével vádolják Moszkvát
Az ukrajnai Harkiv városában január 2-án landolt rakéta törmelékei egy észak-koreai Hwasong-11 sorozatú ballisztikus rakétából származnak – közölték az ENSZ-szankciók…
Tovább...Közel 50 tonna hulladékot fordítottak vissza a határrendészek a magyar-román határról
Olaszországban és Németországban útnak indított szállítmányokat tartóztattak fel a magyar-román határon, miután kiderült, hogy a second-hand áruként bejelentett öt rakomány…
Tovább...A nemzetközi tanulmányi versenyeken díjazott diákok tízest kapnak az érettségin
Azok a gimnazista (9-12. osztályos) tanulók, akik egyéni díjat nyertek a román tanügyminisztérium által elismert nemzetközi tanulmányi versenyek és diákolimpiák…
Tovább...Az ortodox húsvét miatt hamarabb jön a nyugdíj
A nyugdíjak kifizetésére szánt pénzt teljes egészében átutalták a Román Postának. Ezt a munkaügyi miniszter közölte hétfőn este. Simona Bucura-Oprescu…
Tovább...