Tegnap a petrozsényi református gyülekezetbe látogattunk. A Zsil-völgyi városban nem is olyan régen még ezernél több református élt. De amint a bányák bezártak, sokan hazatértek, sokan a Székelyföldre, sokan – ahogyan a petrozsényiek mondják – odaát találták meg örök hazájukat. Ma 136 nyilvántartott egyháztag van, a hivatalos állami statisztikák ötszáznál is több reformátusról tudnak.
Átlapoztam az anyakönyveket. 1968-ban 82 újszülöttet kereszteltek, a kétezres évek óta évente ötöt-hatot. A temetések száma ennek többszöröse. Találkoztam egy fiatal hölggyel, aki Budapestről költözött haza. Ő mondja, hogy iskola – nem osztály- – társai közül senki sem él már Petrozsényben. Emberi számítás szerint a hanyatló gyülekezet lassan eltűnik – keseregtek a Zsil-völgyiek. Kellett mondanom némi biztató szót. Eszembe jutott a közeli Puj község, amelyről Beke György írt 1992-ben torokszorító riportot. Pujon akkor, amikor a riporter ott járt, már csak egy református élt. Az ősi református család tagjának, Puj doktor úrnak a felesége, aki noha ortodoxnak született férje kedvéért áttért a református hitre, halála után pedig kegyeletből maradt reformátusnak. Beke György rezignáltan írta le: ha tíz-húsz év múlva valaki Pujon jár, már híre-hamvát sem találja a hajdan oly dicső reformátusságnak, mert minden emberi aritmetika erre a kipusztulásra mutat.
Harminckét évvel Beke György után jártam Pujon és megtapasztalhattam, hogy az emberi aritmetika nem talál Isten matematikájával. Isten matematikájába ugyanis be van kalkulálva egy változó: a kegyelem, amely befolyásolja a végeredményt.
Történt pedig, hogy Puj doktor fia megunta a nyugati világ magányát és előzetesen bejelentett szándéka ellenére hazaköltözött. Brassóban megismert egy magyar lányt, aki szült neki egy kisfiút és egy kislányt, a nagymama legnagyobb örömére. Így a már eltemetett puji reformátusság pár év alatt négyszáz százalékkal gyarapodott, cáfolva az emberi aritmetika törvényeit. És igazolva az ismert vallási párhuzamot, a reménytelen helyzetből való feltámadás jelképét, amely Ezékiel könyvének 37. fejezetében található, ahol a próféta egy száraz csontokkal teli völgyet lát. Isten parancsára a csontok egymáshoz illeszkednek, hús és bőr nő rájuk, majd a lélek beléjük költözik, és a halott sereg életre kel.
Ezt mondtam el a petrozsényeiknek, és látva a szemükben gyúlt reményt, elmondom most a rádióhallgatóknak is. A mi dolgunk nem az, hogy elfilozofáljunk saját pusztulásunkon, hanem az, hogy cselekvő életet éljünk, ne hagyjuk magunkat eltemetni olyan gondolatok által, amelyeket megoldani úgy sincs hatalmunkban. Nemzethalálunk fölött pedig döntsön az Isten, ne az emberi aritmetika.
