Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök közölte, hogy a nap folyamán eljuttatja a pártokhoz a parlament elé terjesztendő kormányprogramot, és újabb konzultációt kezdeményez velük. 

A politikus a RFI-nek nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy legkésőbb vasárnap kell bizalmat kérnie a parlamenttől a kormányprogramra és a kabinet névsorára. Közlése szerint a miniszterjelöltek listáját már ismertette a pártokkal, a kormányprogramot pedig még csütörtökön elküldi, hogy ezután újra tárgyaljon velük a támogatásuk megszerzéséről.

Eugen Tomac, akit Nicușor Dan köztársasági elnök június 4-én jelölt miniszterelnöknek, hétfőn kezdte meg a pártokkal való konzultációkat a parlamenti többség megszerzése érdekében. A beiktatáshoz legalább 233 szavazat szükséges a parlament két házában.

Tomac elmondta, hogy a következő egyeztetéseken próbál megoldást találni parlament demokratikus pártjai közötti párbeszéd hiányára és a rendkívül merev álláspontjuk feloldására. „A politika párbeszéden és kompromisszumon alapul. Én jobboldali politikus vagyok, de készen állok figyelembe venni a baloldali elvárásokat és a jobboldali reformpárti igényeket is”- nyilatkozta.

A kijelölt a kormányfő azt is közölte, hogy véglegesítette a miniszterjelöltek listáját, amit eljutatott a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR) is. Elmondta, hogy kész minden egyes nevet külön is megvitatni, és ha valamelyik jelölttel kapcsolatban kifogások merülnek fel, nyitott más megoldásokra is. Így a pártok részéről érkező javaslatokat is kész megfontolni, ha pártfüggetlen szakembereket ajánlanak a minisztériumok élére.