A roncsautóprogram történetében először az autó gyártási helye alapján is korlátozni készül a kormány a választható járművek körét – derült ki a környezetvédelmi minisztérium által közvitára bocsátott pályázati útmutatóból. A Krónika tájékoztatása szerint már június folyamán elindulhat a roncsautóprogram idei kiírása, ha az ügyvivő kabinetnek még a kormányváltás előtt sikerül elfogadnia a dokumentumot. A tavalyi 200 millió lejről idén 300 millió lejre nő a program költségvetése. Újdonság, hogy csak olyan autók vásárlására igényelhető a támogatás, amelyeket az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség államaiban vagy a Földközi-tengeri paktumban részt vevő országokban gyártottak. Így a Dacia által Marokkóban és Törökországban gyártott összes jármű, valamint az Egyesült Királyságban és Svájcban más márkák által gyártott járművek is a program hatálya alá tartoznak. Kizárják viszont a népszerű japán és kínai autókat, amelyek gyártói egyre nagyobb szeletet szeretnének kihasítani az európai piacból.
Technikai recesszióba kerülhet a német gazdaság
Németország gazdasága technikai recesszióba süllyedhet az idén, mivel az iráni háború által kiváltott energiaár-sokk megzavarja a törékeny fellendülést - véli…
Tovább...Újabb bolgár biztosító került bajba
A bolgár pénzügyi felügyeleti hatóság úgy döntött, hogy visszavonja a DallBogg Life and Health biztosítási társaság működési engedélyét – tájékoztatott…
Tovább...Túl sok az irodai dolgozó az adóhatóságnál
Az ANAF által végzett adóellenőrzések és -vizsgálatok az állami költségvetés teljes bevételi tervének csupán 0,5%-át teszik ki – jelentette ki…
Tovább...Javult áprilisban a román külkereskedelmi mérleg
Javult áprilisban a külkereskedelmi mérleg - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) kedden közzétett adataiból. A termékexport értéke 8,2…
Tovább...