Irán közvetítőknek átadott egy háromlépcsős tervet, amelynek alapján hajlandó tárgyalásokat folytatni az Egyesült Államokkal – számolt be a libanoni al-Majadin televíziós csatorna. Az információk szerint az iráni fél elvárása, hogy a tárgyalások első szakasza a háború befejezésére és garanciák megszerzésére összpontosítson, hogy az Irán és Libanon elleni katonai műveletek ne folytatódjanak. Teherán feltételei szerint ebben a szakaszban semmilyen más kérdés nem kerülhet napirendre. Ha ebben a kérdésben megegyezés születik, a második szakaszban Ománnal együttműködve megvitatják a Hormuzi-szoros ellenőrzését a háború befejezése után. A harmadik szakasz Irán javaslata szerint Teherán nukleáris programjának kérdéskörét érintené. A csatorna hangsúlyozta, az iráni fél nem hajlandó megvitatni ezt a kérdést, amíg nem születik megállapodás az első két szakaszról. Az al-Majadin értesülése szerint, ha az Egyesült Államok elfogadja a tárgyalásokra vonatkozó tervet, Irán beleegyezik a következő forduló megtartásába.
Bíróság előtt a Donald Trump gálavacsorájának merénylője
Ma egy washingtoni szövetségi bíróság előtt vád alá helyezik Cole Allent, aki szombaton a Donald Trump amerikai elnök részvételével tartott…
Tovább...Újabb orosz támadások Ukrajna ellen
Az orosz hadsereg 94 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat mára virradóra. Az ukrán légvédelem a drónok közel 80 százalékát…
Tovább...Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint…
Tovább...Többen meghaltak egy kábítószer-szállító hajó elleni amerikai csapásban
Két ember meghalt, amikor az amerikai hadsereg csapást mért egy feltételezhetően kábítószert szállító hajóra a Csendes-óceán keleti részén - jelentette…
Tovább...