A kolozsvári Tinivár könyvkiadó Maturandusok címmel 1995-ben indított el egy olyan könyvsorozatot, amely közel két évtizeden át bátran mondhatni, hogy a legnagyobb példányszámot érte el Erdélyben, hiszen a magyar középiskolák valamennyi végzős diákjához eljutott. 2013-ban az a megtiszteltetés ért, hogy újságíróként engem is felkértek, a könyv Útravaló című fejezete számára fogalmazzak meg néhány gondolatot. Akkor, ott, arról írtam, hogy miközben a végzősök kicsengetési kártyáikon egyre inkább a nyitott világ példamondataiból válogatnak, addig a kicsengetési, a tanévzáró ünnepségeken mintha újra visszafele kezdene pörögni a Föld és csupán közhelyeket hallanni.
Többek között hogyan kell kilépni a nagybetűs életbe és hogyan kell megmaradni igaz, erdélyi magyarnak. Most, a magyarországi választások utáni felforrósodott erdélyi közhangulatban, amelynek eddig is kiváló táptalaja volt a Budapestről a médián keresztül ide is átexportált gyűlölködés, még inkább fellobbantak az egymás emberségét, magyarságát is kétségbe vonó viták, ezért szeretném idézni azt, hogy akkor – tehát 2013-ban – mit is írtam.
Nos, kedves végzősök – tanácsoltam akkor, „ soha ne feledjétek, hogy nincs igaz, igazabb vagy legigazabb magyar. Nincs búsmagyar és mélymagyar, nincs rommagyar és tápmagyar, nincs külhoni és belhoni magyar, nincs hívő és hitetlen magyar, nincs nemzeti és világi magyar. Csak magyar van és ez a lét természetes állapota, ez nem hősiesség és nem áldozat kérdése, nem előny és nem hátrány, nem büszkeség és nem titkolnivaló, ez a lét természetes állapota, amely ugyanígy, magától értetődően kisér el egész életed során. Ha így vagy magyar, ezt senki nem akarja és senki nem is tudja elvenni tőled, a sokarcú világ számára te mindazért vagy érték, amit ezután önmagadtól vagy társaiddal együtt tudsz létrehozni. Méghozzá olyképpen, hogy soha nem taposol rá sem más magyarra, sem más románra, sem más nemzet vagy nemzetiség bármely tagjára, hanem képes vagy bennük bármikor, bármilyen körülmények között és bármiféle méretben meglátni önmagad emberi vonásait. És kedves végzősök, utazzatok, menjetek, lássatok, pótoljátok mindazt, ami sem szüleiteknek, sem nagyszüleiteknek nem adatott meg. Törjetek ki a kisebb- és nagyobb városokból, használjátok ki a körülményeket, mert Romániában ezért is változott meg az élet. És ha már sokat láttatok, ha már sok mindent hallottatok, ha már átéltétek mindazt, ami az egyéni helyzetfelismerést gazdagítja, amikor rájöttök arra, hogy a földhöz szegezettség és a mindent feladó tovaröppenés között is fellelelhető valamiféle egyensúlyhelyzet, akkor egyetlen kérdés ismeretében döntsetek: ha itthon ugyanúgy élhetek, mint máshol, akkor miért élnék máshol? És azért tegyetek minél többet. Hogy itthon ugyanúgy éljetek mint máshol.”
Tizenhárom évvel ezelőtt írtam le ezeket a szavakat és ma is úgy gondolom, hogy a nyilvánosság csupán feketére és fehérre való lebontása helyett fogadjuk el, hogy a valóságnak ezernyi rezdülése van, az emberi szellem és életvitel, a sokféleségen alapuló társadalmi valóság jóval inkább a mi természetes közegünk. Mielőtt végleg bebújnánk a különböző arcvonalak mögé, keressünk inkább arcokat és legyünk tisztában vele, hogy a hétköznapi, közösségi oldalakon való, sebeket osztogató politizálás a felszín, a látszat ellenére csak nagyon töredéknyi része életünknek. Maradjunk inkább felvértezettek, ütésállók, mert erre van és lesz szüksége minden erdélyi nemzedéknek.