Évtizedek óta téma, hogy a nagyobb közúti infrastruktúra-beruházások elkerülik a Székelyföldet. És több évtizedes az autópálya iránti igény is: ma már természetes mindenki számára, hogy sztrádán vagy gyorsforgalmi úton egyre rövidebb idő alatt eljuthat távolabbi úticélokhoz. A mobilitás ma már nem luxus, hanem életforma, létforma, nem véletlenül hallani menten-nyomon, hogy az úthálózat a gazdaság vérkeringését biztosítja. Ma Székelyföldet csupán az A3-as autópálya érinti, Marosvásárhelyen ér véget a Kolozsvár környékén araszoló, reményeink szerint Biharkeresztesnél a nemzetközi autópályahálózathoz csatlakozó sztráda.
A Marosvásárhelyt Iasi-sal, Kisinyovval összekötő A8-as pálya építése is túllépett a vágyálmok, politikai nyilatkozatok szintjén, ma már tervezésről, a kivitelezés odaítéléséről, sőt: a nyomvonal mentén kisajátításokról is beszélnek. Minap éppen Gyergyóalfaluban került terítékre a kisajátítás kérdése: a helyi önkormányzat falufórumot hívott össze, amelyre meghívta a munkálatokat finanszírozó Országos Közúti Beruházási Társaság képviselőit is. A falugyűlésről beszámoló tudósításokban olvasottak megdöbbentettek, ugyanis arról értesültem, hogy Alfalu határában mintegy ezer földtulajdonost érint a kisajátítás, számukat azonban nem tudni pontosan, csupán becslésekbe lehet bocsátkozni, ugyanis bő három és fél évtizeddel a rendszerváltás után még mindig nem tisztázott a földterületek tulajdonjoga. A fórumon fény derült arra, hogy sok területtulajdonos semmilyen, a tulajdonjogot igazoló hivatalos irattal nem rendelkezik; sokan vannak olyanok is, hogy bár rendelkeznek iratokkal, hagyatéki tárgyalások egész sorát kell lejáratniuk, hogy tiszta legyen a kép; még a birtoklevél megléte sem elegendő, ha hátra van még a telekkönyvezés. És azt is olvasom, hogy nem zárult le a visszaszolgáltatási folyamat sem minden földterületre. Azaz kusza a helyzet, méhkasba nyúl az, aki rendet akar tenni ezen a téren.
A beszámolók szerint a tulajdonosok 2 lej kártérítést kapnak négyzetméterenként. Ha jól emlékszem még az iskolában tanult területszámításra, egy ár földért 200 lejt, egy hektárért 20 000 lejt kapnak a gazdák. A parcellák tulajdonosait már december végén értesítették arról, hogy kisajátítják területeiknek a pálya nyomvonalán található részét, harminc napos határidőt szabva a gazdáknak arra, hogy felszabadítsák a szóban forgó területeket és benyújtsák a tulajdonjogukat igazoló dokumentumokat a beruházó hatóságnál. Február 16–19. között kibocsátják a kisajátítási határozatokat. A kártérítés összegét már letétbe helyezték az egyik bankban, a kedvezményezettek viszont akkor juthatnak pénzükhöz, ha tisztázzák a tulajdonviszonyokat, lejáratják a hagyatéki tárgyalásokat. Azaz ha majd tiszta lesz a kép…
Meglepett, hogy egy krisztusi életidő teltén is tisztázatlanok még jogviszonyaink, holott jogalkotóink a restitúciós törvények egész sorát dolgozták ki és fogadták el, s ezek életbeültetése is már egy nemzedéknyi ideje zajlik. Azaz dehogy zajlik, mert a zajlás valami gyors folyamatot jelent. Inkább araszol, csigalassúsággal. Holott nem ártana végre-valahára lezárni, csakhogy tisztán láthassuk: hányadán állunk.
Nagy eseményeknek kell megtörténniük ahhoz, hogy megtörjön a térség csendje, felboruljon látszólagos nyugalma, megszűnjön tetszhalott állapota, s napirendre hozzuk dolgainkat. Kell egy autópálya ahhoz, hogy rendezzük birtokviszonyainkat. Bízom benne, hogy a pálya előbb-utóbb elkészül, s nemcsak arra lesz jó, hogy rövidebb idő alatt tudjuk meglátogatni boldogulásukat nyugatabbra kereső gyermekeinket, hogy hamarabb odaérjünk a szabadság eltöltésére választott helyre, hanem arra is, hogy kis nyugati szemlélet, kevés pénz és pár befektető is érkezzen rajta, hozzájárulva a vidék felemelkedéséhez. Most már igazán ráférne. Ránk férne…
És végre megszabadulnánk a több évtizede körberágott témától, miszerint a nagyobb közúti infrastruktúra-beruházások elkerülik a Székelyföldet.