Ritkán látni toronydarut mifelénk, holott ez a magas emelőszerkezet az építkezést – azaz a fejlődést, a gyarapodást – jelzi. Akár jelképe is lehet a fejlődésnek. Vagy ha jelképe nem is, de lakmusza mindenképp. Kies kisvárosunkban – ha jól számoltam – két toronydaru dolgozik: egyik egy közpénzből finanszírozott nagyberuházáson, a megyei kórház bővítésén, a másik pedig egy magánberuházásként épülő lakótömbön. Azaz ahogy mifelénk mondják: blokkon. Irigykedtem is Sepsiszentgyörgyön járva, hogy ott bezzeg a város csíki kijáratánál több nagyberuházás is zajlik, s nemcsak a toronydaru magasodik, hanem az épület is úgy nőtt ki a földből, mint a gomba. A mifelénk megszokotthoz viszonyítva gyorsan és látványosan. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kampusza épül, s mint Tonk Márton rektor tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, ütemterv szerint halad az építkezés, a munkával 2027 őszére kell elkészüljenek. Az erdélyi magyar egyetemi hallgatók mintegy harmadát oktató tanintézet szentgyörgyi kampusza központi épületének második emeleti födémrésze elkészült, a kollégium és a menza épülete szerkezetkész. S mint a rektor sajtótájékoztatójáról megjelent sajtóanyagokban olvastam, a beruházás befejezéséhez biztosítottak az anyagiak. Lévén, hogy itt működik az egyetem legfiatalabb szakja, a testnevelőtanár és edző képző szak, sportpályák, jól felszerelt atlétikapálya is épül. S a rektor azt is elmondta, hogy a létesítményeket elkészültük után nemcsak oktatási célokra használják majd, hanem bevételt generáló tevékenységekre is hasznosítják: sportrendezvények szervezésére és vendéglátásra.
Emlékszem még, hogy 25 évvel ezelőtt mennyi kétely és hitetlenkedés közepette, ellendrukkerek hangoskodása mellett kezdte meg tevékenységét Csíkszeredában a kettős státusú felsőoktatási intézmény. Kettős státus, mert itthon a magyar történelmi egyházak által tett alapítvány működtette magánegyetem, magyarországi szempontból – és főként a finanszírozást tekintve viszont állami egyetem. Bátorság, hit és elkötelezettség kellett az intézményteremtéshez, intézményépítéshez, meg némi vakmerőség. Az idő a negyedszázaddal ezelőtti úttörőket, a néhai dr. György Antal agrármérnököt igazolta, aki előbb a távoktatást honosította meg a városban, majd ennek tapasztalataira támaszkodva, az ebben résztvevő szakemberek segítségével és kapcsolati halójának felhasználásával épült ki az intézmény. Előbb Csíkszeredában, majd Marosvásárhelyen, Kolozsváron és legutóbb Sepsiszentgyörgyön.
Némi bizalmat is ad a szentgyörgyi toronydaru: bár gazdasági szempontból ínséges időket élünk, s bár fiataljaink még mindig elvágyódnak a Székelyföldről, az épülő egyetemi kampusz a jövőbe vetett hitet jelzi. Vagy ha ez a hit megingott, még él a vágy, hogy itthon teremtsünk a méltán jólétre, nyugati körülményekre vágyó fiataloknak vonzó feltételeket az itthonmaradásra. Igaz, röghöz kötni nem tudjuk őket, de a lelkiismeretünk tiszta kell legyen: megtettünk mindent annak érdekében, hogy biztosítsuk számukra az itthonmaradás feltételeit, ami egyenértékű közösségünk megmaradása feltételeinek biztosításával. Ezért kell az egyetem, de ezért kellenek a jól felszerelt középiskolák, a vonzó általános iskolák, a minden kis településen elérhető és vonzó óvodák, a kisdedek számára a bölcsődék. S ezért kellenek művelődési intézmények, könyvtárak, sportlétesítmények. No meg ezért kell korszerű úthálózat, jól működő tömegközlekedés. És ezért szükséges a minőségi egészségügyi ellátás biztosítása, ezért kell működő, a polgár igényeit szem előtt tartó közigazgatás. Mint említettem, a toronydaru a fejlődés fokmérője. A nagy építkezések árnyékában pedig reményeim szerint a kisebb beruházások, építkezések is megjelennek. Egyelőre azonban nagyon kevés toronydarut látni mifelénk…