Ki dönt, pontosabban, hányak döntenek arról egy nagyhatalom kormányzati berkeiben, hogy egy másik ország elleni támadás nyitányaként magát az ottani elnököt és feleségét legszebb álmuk közepette rabolják el és repülőgépen szállítsák el? Azt nem tudom elképzelni, hogy a Venezuela elleni – még a nemzetközi szereplők álmát is megzavaró – merész lépésről Donald Trump ne kért volna tanácsot hivatali környezetének tájékozott és tudós tagjaitól. De arra is fogadni mernék, hogy döntése már eleve ott volt a fejében, az egyet nem értő tanácsadóknak esélyük sem lett volna „jobb belátásra bírni” őt.
Elvégre a Fehér Ház lakója már rögtön megválasztása után szabadjára engedte nyilvánvalóan nem egyeztetett gondolatait Grönland és Kanada bekebelézéséről, Panama lerohanásáról. Nem nagyon hittük, hogy a mai nemzetközi viszonyrendszerben ezt normális ember nem hogy megtenni, egyáltalán szándékként kimondani képes. Az utóbbi események azonban igazolták azt, amit az ismert viccben Mórickáról mondanak: „ha mondja, meg is teszi”.
A venezuelai eseményekről szóló híradások előtti napokban olvastam éppen Giuliano Da Empoli olasz-svájci esszéíró könyvét, a Ragadozók kora címűt. A történelem nagy „ragadozóinak” a természetrajzát mutatja be alaposan elemezve működésük külső körülményeit, és sajnos találóbbnál találóbb párhuzamokkal szolgál olvasóinak. Cesare Borgia egykori firenzei fejedelem és Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös példáját idézi, mindketten egy ártatlannak tűnő vendéglátás keretében fogták el vagy zsarolással kényszerítették „vendégeiket” engedményekre, teljes behódolásra. A mai „ragadozók” közé sorolja Putyin orosz elnököt és magát Trumpot is.
Da Empoli bőven meríti gondolatait Machiavelli A fejedelem című művéből, amely a trónbitorlóknak és olyan kalandoroknak szóló kézikönyv, akik egy állam meghódítására készülnek. Az említett mű legfontosabb tanulsága, hogy a stratégiai viselkedés legfontosabb szabálya a cselekvés, amely nem igazodik eleve meglévő szabályokhoz, kialakult szokásokhoz. A szerző a Kreml működésére utalva írja, hogy amikor a rendszer, valamint annak hierarchikus viszonyai nem hozzák meg a kívánt eredményt, akkor még mindig ott van a közvetlen beavatkozás lehetősége a formális szabályok áthágásával.
Ebben az új világban a Borgia-félék komoly előnyben vannak, mivel otthonosan mozognak egy korlátok nélküli környezetben, nem egyszerűen képesek talpon maradni a bonyodalmak közepette, hanem egyenesen a váratlan, bizonytalan és konfliktusos helyzetekből merítik erejüket – írja az olasz-svájci szerző, aki ebből vezeti le azt a következtetését, hogy az ilyen „ragadozóknak” nincs is szükségük klasszikus tudásra. Emlékeztet arra, hogy Trump egyáltalán nem olvas. Tanácsadóit felettébb bosszantja, hogy főnökük még egy féloldalas összefoglalót sem hajlandó elolvasni, amelyet azért adnak oda neki, hogy az interjúk előtt fel tudjon készülni a szóba jöhető kérdésekből. Trump egyetlen pillantást sem vet ezekre a jegyzetekre, kizárólag a beszéd az ő asztala.
Lám, ez a furcsa, olykor kocsmainak és bohócnak tűnő figura mégis nyerni volt képes, többször is. Mint könyvem szerzője megállapítja, gyakorlatilag semmiféle összefüggés nincs az intellektuális képességek és a politikai intelligencia között. Mindenképpen a kalandorságnak van a legnagyobb tere a politikában, mindennél többet számít az azonnali cselekvés, melynek – mint a fenti példa bizonyítja – a tudás a legfőbb ellensége.
Nos, éppen ez olvasmányom alapján gondolom úgy, hogy a venezuelai kaland nem holmi átfogó, meggondolt, alapos elemzésnek a gyümölcse, hanem egy erős elnöki rendszerből adódó, láncokat, történelmi tanulságokat nem ismerő, mélyebb összefüggéseket megérteni nem akaró, a világ legerősebb nagyhatalmának Ovális Irodájába beszavazott, „ragadozó” hadúr voluntarista elhatározásából fakad.
Ezek után a politikai elemzők aligha tudják majd kifürkészni a jövőt, mivel az orosz-ukrán háború és a venezuelai akció sem volt előrelátható a józan politikai logika alapján. Legfeljebb csak később fogják ugyanezek az elemzők felfedezni, hogy bolond cselekedetek voltak ezek, de „volt bennük rendszer”. A hazárdjátékokban mindenesetre a vak szerencse viszi előre (vagy hátra) az eseményeket, a népeknek, nemzeteknek, társadalmaknak ebben a rulettkerekes kiszolgáltatottságban legfeljebb a passzív zsetonok szerepe marad.