Újságírói pályám csaknem öt évtizede során az volt a fő szempont, hogy amit leírok, amiről tudósítok, arról tudni lehessen, hogy igaz-e. Ennek eldöntése csak első hallásra tűnik mondvacsinált problémának, de kétségtelenül voltak olyan esetek, amikor a krónikásnak ügyelnie kellett, nehogy „lyukra fusson”, nehogy betévedjen a kitalációk vagy alaptévedések erdejébe.
A legszánalmasabb csapda a publicisztikai műfaj terén leselkedik a nem elég alaposan felkészült tollforgatóra. Nem velem történt, hanem egy korabeli neves publicista hölggyel, aki a kilencvenes években remek logikai levezetéssel, a tőle megszokott kitűnő stílusával, okos érvelésével, témaérzékenységével írt arról, milyen jó példa a nemzetközi integrációra, hogy egy muszlim többségű Törökország az Európai Unió tagja lehet. Egyetlen baj volt a cikkel, hogy a szerző összetévesztette a NATO-tagságot (Törökország valóban tagja volt e szervezetnek) az EU-tagsággal (ez utóbbinak nem volt tagja).
Olykor bizonyos politikai események félreértésre adtak okot. A nyolcvanas években római tudósító koromban még szó sem lehetett arról, hogy az akkori olasz kommunista pártot a végrehajtó hatalomnak akár csak a közelébe engedjék, még megosztotta a világot a vasfüggöny, a NATO nem is engedte volna, hogy a Szovjetunió e nyugati „testvérpártja” kormányra jusson. Az akkori államelnök egy kormányválság kilátástalannak látszó megoldását keresve megbízta az olasz képviselőház akkori, kommunista elnökét, Nilde Jottit, hogy konzultáljon a pártokkal, mérje fel egy parlamenti többség és egy koalíciós kabinet létrejöttének az esélyeit. Mivel ez egy kormányalakítással megbízott politikusnak volt mindig a feladata, Magyarországon egyesek úgy értelmezték az eseményt, hogy Nilde Jotti „kormányalakítási megbízást” kapott. Holott csak arra kapott felhatalmazást, hogy kiderítse, milyen (másik) politikust bízhatna meg az államfő egy új országvezetéshez szükséges csapat összeállítására.
Volt olyan eset, amikor csupán szemlélet kérdése volt, hogy amiről tudósítok, az valóság vagy fikció. II. János Pál pápa ugyanis közzétette a Vatikánban a Fatimai Madonna „harmadik titkát”, amely sajtótudósítás szempontjából nem más, mint egy portugál leánygyermek látomása (az első világháborúban a portugáliai Fatimában neki és két másik gyereknek megjelent a Szűzanya, aki az emberiség rettenetes jövőjére vonatkozó előrejelzéseket adott három különböző időpontban). A „harmadik titok” szerint egy „fehér ruhás” püspökre lőfegyverekkel tüzelnek, és összeesik. II. János Pál önmagát vélte felismerni e püspökben, hiszen korábban valóban az életére tört egy merénylő. Hivatalos dokumentumról volt szó, a tudósítók sajtóértekezlet keretében ismerték meg tartalmát, amely nem volt más, mint egy később apácává lett portugál leánygyermek visszaemlékezése egy „látomásról”. Elgondolkodtam akkor: tényről tudósítok-e vagy látomásról. Az én esetemben a tudósítás ténye az volt, hogy a Vatikánban bemutattak egy dokumentumot.
A sajtó munkatársai azonban sokszor szembesülnek egyes emberek saját bejáratú tévhiteivel, amelyeknek semmi köze a valláshoz. A kilencvenes években, amikor napilapnál dolgoztam, a külpolitikai rovathoz bekopogott egy normálisnak, intelligensnek tűnő harmincas nő, aki „életbevágóan fontos információt” akart közölni, és panaszolta, hogy addig egyetlen lap sem volt hajlandó közzétenni. Hosszan magyarázta, hogy a japánok távolról, elektromos sugárzással programozzák át az európaiak agyát, így minden, amit a világ e táján csinálunk, azt az ő távoli „vezényletükre” teszünk.
Mit kezdjünk a mostani laposföldhívőkkel, vagy – mint nemrég megtudtam – a „Balatontagadókkal”, akik szerint ez a magyarországi nagy tó nem is létezik, az csupán „fikció”. Az Oxfordi Egyetem neves svéd filozófusa, Nick Bostrom egyébként 2003-ban fejtette ki annak a lehetőségét, hogy amit mi valóságnak érzékelünk, az valójában egy szuperfejlett civilizáció számítógépes szimulációja. A bulvársajtó mindezekre az úgynevezett információkra mindig vevő.
Ezek után én is csak fikcióként képzeljem el magam? Mindenesetre remélem, hogy ez a jegyzet egy valódi rádióban hangzik el, valódi éterbe sugározzák, és valódi fülek hallgathatják majd.