Tisztázzuk mindjárt az elején: a bírák és ügyészek kedvezményes nyugdíjazása, valamint a nekik folyósított kiemelkedően magas szolgálati nyugdíjak egyértelműen méltánytalanok, semmibe veszik az elemi jóérzést (ha egyáltalán van ilyen manapság) és joggal irritálják a lakosság elsöprő többségét, különösen ha arra gondolunk, hogy eközben a kisnyugdíjasok igencsak be kell osszák a járandóságaikat, ha ki akarják húzni a hónap végéig.
E tekintetben Ilie Bolojan kormányfő erőfeszítései a méltányosság bár töredékének helyreállítására indokoltak. Az azonban, hogy a miniszterelnök ezt tekinti legfontosabb küldetésének, hogy személyes politikai népszerűségét kívánja növelni azzal, hogy ráül egy olyan témára, ami a társadalom majdnem teljes egyetértését élvezi, s közben nem foglalkozik azzal, ami elvárható lenne egy miniszterelnöktől, nevezetesen a gazdaság fejlesztésével, már sokkal kevésbé üdvös.
Mint erről korábban írtunk, a kormányfő elfogadhatatlannak minősítette az Alkotmánybíróság döntését, majd tárgyalásokat kezdeményezett a Legfőbb Bírói Tanáccsal annak érdekében, hogy a magisztrátusok maguk mondjanak le kiváltságaikról. Természetesen ez nem történt meg, mire Bolojan bejelentette, hogy keddig le kell zárni a bírák és ügyészek szolgálati nyugdíjával kapcsolatos vitákat. Kedden viszont mindössze annyi történt, hogy a koalíciós pártok eldöntötték, hogy egy kis módosítással a parlament elé terjesztik azt a törvénytervezetet, ami megbukott az Alkotmánybíróságon.
Közben mintegy varázsütésre beindult egy sor civil szervezet is és szombaton mintegy ötszáz ember tiltakozott Lia Savonea ellen (ő a Legfőbb Bírói Tanács elnöke és az a bíró, aki megtámadta az Alkotmánybíróságon a magisztrátusok szolgálati nyugdíjával kapcsolatos törvényt, amit aztán a taláros testület – formai okok miatt – alkotmányellenesnek talált). Ezzel sikerült a kérdést közpolitikai prioritásként tematizálni és legitimálni Bolojan keresztesháborúját a magisztrátusok szolgálati nyugdíjainak megnyirbálásáért.
A miniszterelnök ügybuzgalmával az a gondom, hogy nemzetgazdasági szempontból messze nem a magisztrátusok szolgálati nyugdíja a legnagyobb probléma. Romániában mintegy 5200 volt bírónak és ügyésznek folyósítanak szolgálati nyugdíjat. A magisztrátusok átlagos szolgálati nyugdíja 19.200 lej, ami azt jelenti, hogy a költségvetésnek havonta 99.840.000 lejbe fáj a szóban forgó nyugdíjak folyósítása. Ez az összeg a belső nemzeti összterméknek a 0,02%-a. Nos, ebbe nem roppan bele a hazai gazdaság, az viszont sokkal aggasztóbb, hogy az év első kilenc hónapjában a költségvetési hiány 102,4 milliárd lejre nőtt. Bár Bolojan szívesen dicsekszik azzal, hogy októberre sikerült lefaragnia 500 millió lejjel az állami alkalmazottak béralapját, a megszorítások, a hozzáadott értékadó megemelése, az EU-ban a legmagasabb infláció (9,2%), a kereslet és a fogyasztás csökkenését, értelemszerűen a termelés visszaesését jelentették, ami az adóbevételek mérsékléséhez vezetett.
Gazdasági szakemberek, például Petschnig Mária Zita szerint a gazdasági növekedést három tényező generálja: a beruházások, a fogyasztás és a nettó export (azaz a kivitel mínusz behozatal). A Bolojan-kormány mindhármat visszavágta, viszont a magisztrátusok szolgálati nyugdíjainak csökkentésétől várja a megváltást. Ez pedig nettó populizmus. A számok egyértelműen figyelmeztetőek: hibás a kormány gazdaságpolitikája. Egy felelős miniszterelnöknek elsősorban ezzel kellene foglalkoznia.
De ha már a magisztrátusok szolgálati nyugdíjánál tartunk, tisztelettel emlékeztetném Ilie Bolojant arra az ígéretére, hogy amennyiben az Alkotmánybíróság elkaszálja a magisztrátusok szolgálati nyugdíjainak újraszabályozását, benyújtja lemondását. Nem vagyok türelmetlen, de már 27 nap eltelt a taláros testület döntése óta.