A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szombaton konferenciával ünnepelte meg a magyar szórvány napját Aradon. A november 15-i ünnepség, amely Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapjához kötődött, „Egységben az erő, közösségben a jövő” mottóval kerül megrendezésre.
A nemzetpolitika a közösségépítésről szól – jelentette ki Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkár a Magyar Szórvány Napján, szombaton Aradon, az RMDSZ országos vándorkonferencián. Az államtitkár köszönetet mondott a szórványban élő magyar embereknek a nemzethűségért és a mindennapi kiállásért, egyúttal a magyar kormány további támogatásáról biztosította a szórványközösségek képviselőit.
Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, az RMDSZ szórványfrakciójának elnöke szerint a régi eszközök megtartása mellett a digitális világ kínálta lehetőséggel, a virtuális közösségek kialakításával is tenni kell a magyar jövő építéséért a szórványban. Az erdélyi, partiumi, bánsági és máramarosi szórványmegyék képviselői már péntek délután találkoztak Aradon, szombaton pedig részt vettek a Magyar Szórvány Napja alkalmából tartott 15. országos konferencián.
Az RMDSZ 2011-ben, a magyar kormány pedig 2015-ben nyilvánította november 15-ét a Magyar Szórvány Napjává – idén Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének 445. és halálának 396. évfordulójára esett a rendezvény. A diaszpóra napja alkalmából Erdély, a Partium és a Bánság számos városában tartanak helyi ünnepségeket. Szombaton este Nagyszebenben az Ars Hungarica fesztivál keretében az „A rózsafa éneke” című előadást tekinthették meg a nézők. Hunyad megyében november 18 és 22 között, Temesváron pedig november 24-én rendeznek megemlékezéseket.