Ezzel magyarázza a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy Magyarországon menedékjogot kapott Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettes.

Gulyás Gergely a Lengyelország aktuális politikai helyzetéről szóló budapesti pódiumbeszélgetésen azt mondta a jelenlegi varsói kormánnyal kapcsolatban, hogy „a jog és a jogállam Brüsszelben semmit nem jelent”. Szerinte „nyers, hatalmi-politikai küzdelem zajlik, aminek az Európai Bizottság által megfogalmazott célja felszámolni a tagállamokat és minden hatalmat Brüsszelnek” adni. Akik ezzel szemben állnak, szuverén Európáról beszélnek, a migráció ügyében úgy foglalnak állást, ahogy mi, azokra Brüsszelben ellenségként tekintenek – közölte, majd hozzátette: miután a jognak nincs normatív tartalma, hanem politikai eszköz, „bármit meg lehet csinálni”.

A miniszter úgy fogalmazott, ezért az uniós támogatások ilyen szempontból semmilyen értelemben nem kötődnek a jogállamisághoz, ahhoz van közük, hogy valaki Ursula von der Leyen politikájának és az Európai Egyesült Államok borzalmas víziójának az ellenfele vagy a támogatója.