A kormánykoalíció megállapodott abban, hogy a fővárosi időközi polgármester-választással egy időben, december 7-én, nem tartanak népszavazást a különnyugdíjakról – közölte a Nemzeti Liberális Párt első alelnöke, Ciprian Ciucu.

A politikus azt is elmondta, hogy a megállapodás szerint a koalíciót alkotó pártok saját jelöltet indítanak a választáson. A bukaresti főpolgármesteri tisztség Nicușor Dan államfő választásával üresedett meg.

Kelemen Hunor élesen bírálta az alkotmánybíróságot, amiért a testület elutasította a bírák nyugdíjkorhatárát szabályozó törvényt. Az RMDSZ elnöke szerint a bírák egy része „külön kasztként viselkedik”, miközben az igazságosság elve mindenkire egyformán kellene vonatkozzon. A politikus úgy véli, hogy népszavazást kellene tartani a nyugdíjkorhatárról, hogy kiderüljön: a román társadalom elutasítja a kivételezett státuszt. Kelemen Hunor szerint az alkotmánybíróság túl nagy hatalommal bír, gyakorlatilag „harmadik törvényhozó kamaraként” működik. Hozzátette: ha a népszavazás eredménye világos lenne, a testület többé nem hivatkozhatna alkotmányossági kifogásokra.