Vasárnaptól az Európai Unió országai fokozatosan bevezetik az új digitális belépési-kilépési rendszert (Entry-Exit System – EES), amely az EU-n kívüli állampolgárok adatainak nyilvántartására szolgál, azaz ez a rendszer váltja ki az útiokmányok hagyományos módszerrel történő ellenőrzését az unión kívüli állampolgárok esetében – közölte a határrendészet.

A tájékoztatás szerint Romániában elsőként a midiai (Konstanca megye), a stâncai (Botoșani megye), a néranádasi (Krassó-Szörény megye), a máramarosszigeti határátkelőhelyeknél és a nagyszebeni repülőtéren vezetik be a rendszert, majd a következő legtöbb 170 napban valamennyi határátkelőre kiterjesztik.A rendszer elektronikusan rögzíti az országba való be- és kilépés időpontját és helyét. Az első belépéskor négy digitális ujjlenyomatot rögzítenek és az illető arcképét. Az adatokat három évig tárolják, illetve öt évig, ha az érintettől megtagadták a beléptetést vagy beutazott és meghaladta a törvényes tartózkodási időt.