Ma van az idősek világnapja. Néhány hónappal túl a hatvanon azon merengek, átléptem-e vagy még nem az időskor határát. Nem mintha nem szeretnék megöregedni, mintha stratégiákat agyalnék ki az idősödés elkerülésére, mintha minden erőmmel igyekeznék fenntartani a fiatalság látszatát. Csak helyes önismeretből.
A vezető amerikai lélektani folyóirat, a Psychology Today szerint a középkorúság az ember életének központi szakasza, amely körülbelül 40 éves kortól 65 éves korig tart. Ha innen nézzük, eldőlt: még középkorú vagyok, olyan ember, aki nem menekül az öregedés elől, inkább igyekszik felkészülni az idős korra, hogy az lehetőleg szépkorként jelentkezzen életében.
Közben nem tekinthetek el amellett a tény mellett, hogy napjainkban mintha társadalmi elvárás lenne valamilyen módon fiatalnak maradni. Ez a követendő, ez a rokonszenves magatartás – sulykolják az életmód tanácsolók. A fiatalságkultusz azt jelzi, hogy eltűnt az élet spirituális perspektívája. A közgondolkodás és a kereskedelem a fiatalság kultuszát hirdeti, és minden más életszakasz életminőségét a fiatalságra érvényes kritériumok szerint ítéli meg. Az információk világában a kommunikációs eszközök segítségével a fiatalok jobban eligazodnak, mint korosabb embertársaik, így az idősek tapasztalatára már nincs szükség.
A fejlődéslélektan kutatói a spirituális tanítókkal egybehangzóan azt állítják, hogy a személyiség kiteljesedése nem lehetséges fiatalkorban, ehhez valamennyi életszakaszra szükségünk van. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fiatal embert rendszerint lekötik a sürgető életfeladatok: kifelé forduló életet él, építi az identitását, pénzt keres, alkalmazkodik az élet követelményeihez, vagy lóg az interneten, nincs ideje spirituális kérdésekre. Az igazság az, hogy a gondolkodása még nem érett meg az átfogó igazságok megsejtésére, látásmódját a „fekete-fehér, igen-nem” séma határozza meg. A fiatal még nem éli a teljes személyiségét, mély és igazi énje a háttérbe szorítva rejtőzik.
Az időskor értékei kétségbevonhatatlanok. Ebben az életkorban csökken a felelősség, kevesebb az előírt feladat és az előírt viselkedésmód. Ez pedig szabadságot ad az embernek. A mindennapos munkavégzés elhagyásával a megnövekedett szabadidő felhasználható olyan tevékenységekre, amelyekre addig nem jutott idő. Ilyenkor már eldobhatók a szociális maszkok, nagyobb a lehetőség az elvárásoktól való függetlenedésre, a spontaneitásra és az egyén önmagává válásának formálására, megélésére. Az idősödő ember ezáltal alkalmassá válik arra, hogy kiteljesítse a személyiségét, azaz megélje annak összes aspektusát, és az élet végső kérdéseivel is foglalkozzon.
Az élet második felében az ember érzékenysége fokozódik, teljesen elfogadja a belső érzéseit és a többi embert is.
Az önelfogadás bázisát az adja, hogy a személy mélységében érti meg saját magát, és kedvező attitűddel fordul önmaga vagy a helyzete felé. Morális átalakulás is bekövetkezik: a kielégülés keresése helyett az értékek irányába történik az elmozdulás a döntési helyzetekben.
A szép megöregedés Erik H. Erikson fejlődéspszichológus szerint három dolgot jelent: egyrészt megbizonyosodást arról, hogy a személyes életnek értelme, rendszere és rendje van, másrészt a megértését annak, hogy az önmagát meghaladó szeretet az, amelyen keresztül a világ rendje és a spiritualitás megvalósul, harmadrészt pedig önmagunk, életünk és múltunk teljes elfogadását.
Ezzel szemben az öregséget elutasítók vagy az abba beletörődők az öregség veszteségeire, korlátaira és negatívumaira figyelnek. Önértékelésüket továbbra is a már hiányzó sikerre, teljesítményre alapozzák, így a pozitív énkép fenntartásában kudarcot vallanak vagy hamis illúziókba menekülnek.
Ne essünk ebbe a hibába! Fogadjuk el életkorunkat és éljük meg a szép megöregedés csodáját! Októberben is örüljünk a nyári nap viszfényének!