Hozzám hasonlóan öreg emberek bizonyára még emlékeznek a legendás humorista, Hofi Géza egyik népszerű jelenetére, amelynek az volt a címe, hogy „Elkártyázták a TSZ-t” (mármint a mezőgazdasági termelőszövetkezetet, mondom ezt a fiatalabbak kedvéért). A jelenet nyitó poénja az, hogy a főkönyvelő bemegy a TSZ-elnökhöz:
- Elnök elvtárs, vendég gyütt.
- Na ki a rosseb?
- Deficit elvtárs.
- Há’, az nem vendég, itt van minden nap.
Nos, nekem úgy tetszik, hogy Deficit elvtárs otthagyta azt a bizonyos TSZ-t (amit amúgy is elkártyáztak) és beköltözött a bukaresti Victoria-palotába. Legalábbis erre utal az, hogy miniszterelnökünk három hónapja semmi mással nem foglalkozik mint a deficittel. Pedig el tudom képzelni, hogy egy kormányfőnek lennének egyéb teendői is, például a gazdaságélénkítés, az egészségügy, kultúra, oktatás fejlesztése. (Igazságtalan vagyok, mert az oktatással igenis foglalkozott Bolojan úr, levágta a diákok ösztöndíját és felemelte a tanárok óraszámát, ami bizonyára emelni fogja a tanítás színvonalát.) Ráadásul az a meglátásom – és ezt közgazdasági szakemberek is megerősítik – , hogy a költségvetési hiány mérséklését a miniszterelnök az úgynevezett „fűnyíró-elv” alapján gyakorolja. Ugyanúgy levágja a valóban méltánytalan bírói nyugdíjakat, mint a gazdaság fenntartásához nélkülözhetetlen beruházásokat, a jövő műszaki-tudományos fejlődését megalapozó kutatási intézetek költségvetését.
Tájainkon nem először találkozunk ezzel a szemlélettel. Volt ugye Bokros-csomag Magyarországon 1995-ben, volt a 2010-es Băsescu-csomag és most itt a Bolojan-csomag. E csomagok előzménye mindig a választások előtti osztogatás. A kortes-ajándékokat azonban a megszorítások révén kamatostul veszi vissza a kormány. És a körtánc újraindul, választások közeledtével lazul a gyeplő, utána pedig meghúzzák. Eközben az ország fejlődése stagnál, vagy az elvárhatónál lassabban növekszik, Románia, Magyarország és Bulgária ádáz küzdelmet folytat az EU utolsó helyéért, legyen szó az egy főre eső belső nemzeti össztermékről, átlagjövedelemről vagy inflációról.
Lenne pedig egy másik út is. Ezt nagyon szemléletes hasonlattal világította meg Pogátsa Zoltán közgazdász, egyetemi oktató az egyik podcastben, ahol meghívottként szerepelt. Azt mondta, hogy ha valaki pázsitot szeretne az udvarára, akkor két lehetősége van. Az egyik az, hogy előkészíti a talajt, elveti a fűmagot, öntözi, gondozza és egy idő után a fűszálak gyökeret vernek, megerősödnek és hosszú ideig ékére válnak az udvarnak. Ez hosszadalmas, munkaigényes módszer, az eredmények pedig csak sokkal később jelentkeznek, viszont tartósak. A másik lehetőség az, hogy gyeptéglákat vásárolunk. Minimális munkával lerakjuk és máris kész a pázsit. A gond az, hogy a gyeptégla füve nem ver gyökeret a talajban, hamar kiszárad és kezdhetjük elölről.
A skandináv országok az előbbi utat választották. A második világháború után ők is kifosztva, elszegényedve álltak, de nem az adósságaikat akarták lefaragni, nem is gyors bevételt jelentő összeszerelő gyárakat építettek külföldi cégeknek, hanem az oktatásba, kutatásba és az egészségügybe ruháztak be. Az eredményekre 20-25 évet kellett várni, amikor is megjelent a Nokia, Scania, IKEA, Spotify, H&M, Kone, Fortum, Samsøe & Samsøe, FYK és még folytathatnám. Persze, ennek nagyfokú eladósodás volt az ára, amit azonban a dinamikusan fejlődő gazdaságok ki tudnak termelni, nincs szükség megszorításokra.
Ha arra gondolok, hogy harmincöt évvel a rendszerváltás után, mi is ott tarthatnánk ahol a skandináv országok, akkor jogos a felháborodásom. Persze könnyű lenne a politikusokat szidni, hogy csak négy éves ciklusokban képesek gondolkodni, nincs hosszútávú jövőképük, mert csak a saját karrierjük érdekli őket, utánam a vízözön stílusban kormányoznak, stb. stb. Érzésem szerint azonban a helyzet ennél sokkal rosszabb. Mi, állampolgárok választjuk meg azokat, akik azonnali fizetés- és nyugdíjemelést, 35.000 eurós lakást, de legfőképp a gyűlölt ellenség, vélt vagy valós politikai ellenfelek legyőzését ígérik, miközben hergelnek ellenük. Mi magunk nem bízunk abban, hogy egységben, hosszútávra tervezve sikeresek lehetünk. A gyeptéglázó politikusok a mi igényeinket elégítik ki.