A megbeszélésen jelen volt Ilie Bolojan miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ideiglenes elnöke, Sorin Grindeanu, Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, Cseke Attila fejlesztési miniszter, Ionuț Moșteanu védelmi miniszter és Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Sorin Grindeanu egy szerda esti televíziós műsorban reményét fejezte ki, hogy a koalíciós pártoknak sikerül megállapodásra jutniuk a kiigazításról, tekintve, hogy az Európai Bizottsággal kötött egyezség értelmében idén Románia GDP-arányos költségvetési hiánya 8,4 százalék lehet. Ugyancsak Sorin Grindeanu kifejtette azt is, hogy az Anghel Saligny településfejlesztési program munkálatai ezzel együtt folytatódhatnának, és szükség is lenne rájuk, hiszen az országban még mindig sok olyan település van, hol nincs vezetékes víz, és nincs kiépítve a gázhálózat. Ezeket a a munkálatokat romániai vállalatok végzik, így a beruházások hatása a gazdaságban is tetten érhető lenne.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány a jövő hét elején, legkésőbb a keddi rendkívüli ülésen jóváhagyja a költségvetés-kiigazítást, biztosítva ezzel a folyó kiadásokat, kiegészítve a szociális segélyekhez és bizonyos beruházásokhoz szükséges összegeket. A kormányfő szerint ezt a kiigazítást feszültségek kísérik, tekintettel a beruházások sürgető pénzigényére.