A közalkalmazottak hétfőn a kormány és a parlament előtt tartottak tiltakozó megmozdulást a kormány által kilátásba helyezett létszámleépítéseket kifogásolva.
Ilie Bolojan liberális miniszterelnök korábbi bejelentése alapján az állami állások mintegy 40 százalékát számolnák fel a központi és helyi közigazgatásban, de ez valójában az alkalmazottak mintegy 10 százalékának – 13 ezer embernek – az elbocsátását jelentené, a többi felszámolandó állás ugyanis betöltetlen.
A szakszervezetek főként azt kifogásolják, hogy a kormány egyeztetések és hatástanulmányok nélkül akarja meghozni a közigazgatási alkalmazottakat érintő intézkedéseket, amelyek nemcsak a munkához való alkotmányos jogot és a közszolgálati karrier stabilitását sértik, hanem az állam működését is veszélyeztetik.
A közigazgatási reform eredetileg a szeptember elején elfogadott második deficitcsökkentő csomag részét képezte, de elnapolták a kormánypártok közötti nézeteltérések miatt.