Lehetőség nyílik a következő hetekben az iráni atomprogrammal kapcsolatos diplomáciai megoldás kidolgozására – közölte Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője ma Koppenhágában, miután vezető európai hatalmak hivatalosan kezdeményezték a Teherán elleni ENSZ-szankciók újbóli életbe léptetését. Franciaország, Nagy-Britannia és Németország csütörtökön indította el azt a mechanizmust, amelynek révén az ENSZ 30 napon belül újra bevezetheti az Irán elleni szankciókat A három európai ország a kezdeményezést azzal indokolta, hogy Teherán nem tartotta be a tíz évvel ezelőtt elfogadott, nukleáris programjára vonatkozó kötelezettségvállalásait. Irán a csütörtöki bejelentést követően arra figyelmeztetett, hogy megfelelő választ ad majd a lépésre, amely szerinte veszélybe sodorhatja az iráni nukleáris válság békés megoldására irányuló, évek óta tartó diplomáciai erőfeszítéseket.
A megállapodáshoz két félre van szükség
Donald Trump amerikai elnök "nagyon jónak" minõsítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját. Az amerikai elnök…
Tovább...Hihetetlen nyomás Belgiumon
Ki hiszi el igazán, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió - jelentette ki Bart De…
Tovább...Az EU megtiltaná legkésőbb 2027-ig az orosz földgázimportot
Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament (EP) képviselői ideiglenes megállapodásra jutottak az orosz földgáz importjának fokozatos megszüntetésére…
Tovább...NATO-főtitkár: Ukrajna támogatása folytatódni fog, ha nincs békekötés
Az ukrajnai háború lezárását célzó béketárgyalások jó úton haladnak, de biztosítani kell, hogy a tárgyalóasztalnál Ukrajna a lehető legerősebb pozícióban…
Tovább...