A holland ügyvivő kormány szankciókat vezet be Izrael ellen a gázai helyzet „elviselhetetlen és védhetetlen” volta miatt, és beutazási tilalmat rendelt el Becálel Szmotrics és Itamár Ben-Gvir izraeli miniszterekkel szemben – jelentette be Caspar Veldkamp holland külügyminiszter.

Indoklásként a holland kormány hangsúlyozta: a két miniszter rendszeresen uszított erőszakra a palesztin lakosság ellen, támogatta az illegális telepek bővítését a palesztin területeken, és etnikai tisztogatásra szólított fel a Gázai övezetben.

Veldkamp közölte, hogy bekérette az izraeli nagykövetet, és ismételten felszólította Izraelt, hogy változtasson politikáján Gázában, és tartsa be a nemzetközi humanitárius jog előírásait. Hollandia az EU-ban is kezdeményezni fogja az Izraellel kötött társulási megállapodás kereskedelmi részének felfüggesztését.

Mindemellett a holland kormány fegyverexport-korlátozást is bevezet: több exportengedély módosításával gyakorlatilag ellehetetleníti a fegyverek kivitelét Izraelbe – közölte a külügyminiszter, aki szerint a jelenlegi helyzetben „szinte lehetetlen” ilyen engedélyt kiadni. A gázai humanitárius segítségnyújtás keretében Hollandia 1,5 millió eurót juttat az ENSZ támogatási szolgálatához, valamint további 3 millió eurót a Vöröskeresztnek – tette hozzá Veldkamp. A döntéseket tegnap rendkívüli kormányülésen hozták meg.

Az ügyvivő kormányfő telefonon tájékoztatta az izraeli államfőt, Jicák Hercogot a holland döntésekről. Hercog a közösségi médiában „hatalmas hibának” nevezte a lépéseket, különös tekintettel „Izrael fokozódó humanitárius erőfeszítéseire.” Egyúttal bírálta Schoofot, amiért nem említette a Hamász által még mindig fogva tartott izraeli túszokat.