A brit kormány pozitívan áll hozzá a palesztin állam majdani elismeréséhez, de a jelenlegi helyzetben a gázai harcok tűzszünettel való lezárását tartja a legfontosabbnak – közölte Peter Kyle brit tudományos, technológiai fejlesztési és innovációs miniszter. – Kívánatosnak tartjuk a palesztin államiságot, és olyan körülményeket akarunk teremteni, amelyek között végre terítékre kerülhet egy ilyen, hosszú távú politikai megoldás – jelentette ki a brit miniszter. Mindazonáltal aláhúzta: jelenleg azokra a dolgokra kell összpontosítani, amelyek enyhítik a gázaiak súlyos szenvedését. Keir Starmer brit miniszterelnök elmondhatatlan és védhetetlen humanitárius katasztrófának nevezte csütörtökön a Gázai övezetben élők szenvedését és éhezését. Emmanuel Macron francia elnök közvetlenül ezután jelentette be, hogy Párizs az ENSZ közgyűlésének szeptemberi ülésszakán el fogja ismerni a palesztin államot.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Külügy: Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban
Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban, és továbbra is a feszültség csökkentését célzó diplomáciai erőfeszítéseket tartja elsődlegesnek –…
Tovább...Az UEFA elveszítheti adómentességét Svájcban, ha nem zárja ki Izraelt
A svájci Vaud kanton parlamentje ma szavaz arról a javaslatról, amelynek indoklása szerint az izraeli labdarúgó‑szövetség továbbra is mérkőzéseket rendez…
Tovább...Izrael azt állítja, kiiktatta Irán biztonsági főnökét
Izrael közölte, hogy megölte Ali Laridzsánit, Irán biztonsági főnökét, valamint Gholamreza Szolejmanit, a Baszídzs milícia vezetőjét. Laridzsáni lenne a legmagasabb…
Tovább...