Diana Buzoianu környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter ismertette az erdőgazdálkodással foglalkozó Romsilva állami vállalat átszervezéséről szóló javaslatokat, amelyek között van az erdészeti igazgatóságok, valamint az igazgatók számának csökkenése. A miniszter hangsúlyozta, hogy miniszteri mandátumának egyik prioritása a Romsilva átszervezése. Az erről szóló kormányhatározat-tervezet célja az erdészeti igazgatóságok regionalizálása. Jelenleg 41 erdészeti igazgatóság működik, minden megyében egy, de a tervezet 12-re csökkenti számukat. Az átszervezés nyomán 90 százalékkal csökkeni fog az igazgatók száma, ami 19 millió lejes megtakarítást jelent. Az intézkedést Nicușor Dan államfő is üdvözölte. A környezetvédelmi minisztérium honlapján érhető el a közvitára bocsátott tervezet.