Ilie Bolojan miniszterelnök és Cseke Attila fejlesztési miniszter tegnap több olyan intézkedés-tervezetet ismertetett, amelyek értelmében csökkenteni akarják az állami kiadásokat, illetve növelni akarják az adóbehajtást. Az egyik tervezett intézkedés értelmében az önkormányzatoknak jogukban áll majd visszatartani az állami intézményeken keresztül folyósított juttatások egy részét, amennyiben a jogosultnak tartozásai vannak az állammal szemben. Mindaddig visszatartható ez a pénz, amíg az érintett jogosult törleszti az adótartozását az állammal szemben.
Egy másik előírás szerint bevonják azoknak a gépkocsivezetőknek a jogosítványát, akik nem fizetik ki a közlekedési bírságot 90 napon belül. Ugyanakkor a bevont jogosítványt csak akkor kaphatja vissza a tulajdonosa, ha bizonyítani tudja, hogy nincsenek adótartozásai. Ehhez a feltételhez kötnék a járművek forgalomból történő kivonását és az autóvásárlást is. Építkezési engedélyt is csak azoknak bocsátanának ki, akik befizették a helyi adóikat, és az esetleges közlekedési bírságokat is rendezték. Módosítanák az adótörvénykönyvet is, hogy az adófizető adatai, illetve az adó összege többé ne minősüljön titoknak. Így a helyi vagy központi hatóságok közzé tehetik a honlapjukon a tartozások összegét és típusát – magyarázta Cseke Attila.