Visszaadja állami kitüntetését a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének (FCER) elnöke, Silviu Vexler. A parlamenti képviselő azután jelentette be a döntését, hogy Nicușor Dan államfő megtámadta az alkotmánybíróságon a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő tartalmak terjesztésének büntetését szigorító törvényt. Vexler szerint Nicușor Dan alkotmányossági kifogásának szövege a szélsőségesség jelentette veszély relativizálásának üzenetét közvetíti. Az elnök döntése Vexler szerint közvetve vagy közvetett módon ösztönzi a legionárius eszmék minden formájának terjesztését. A képviselő emlékeztetett, hogy az SOS Románia, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Fiatal Emberek Pártjának (POT) a törvény ellen benyújtott óvását csütörtökön elutasította az alkotmánybíróság. Vexler szerint Nicușor Dan alkotmányossági kifogása szinte megegyezik azzal, de sokkal károsabb a társadalomra nézve. Nicușor Dan beadványa szerint a jogszabály elfogadásának módja és néhány előírása is sérti az alkotmányt. Mint hangsúlyozta, a román államnak kötelessége határozottan fellépni a gyűlöletkeltés és a diszkriminációra uszítás minden formája ellen, de ezt kiegyensúlyozott eszközökkel és az alkotmány előírásainak szigorú betartásával kell megtennie. Az elnök azt is felrótta, hogy a törvény nem határozza meg egyértelműen a fasiszta és legionárius fogalmakat.
December 15-én vitáznak a bizalmatlansági indítványról
A Románia nem eladó - progresszisták nélküli kormányt című bizalmatlansági indítványt december 8-án, hétfőn olvassák fel a parlamentben - döntötte el ma a két ház házbizottsága.
Tovább...A legfelsőbb bíróság megtámadja a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezetet
A testület ma egyöntetűen határozott erről.
Tovább...Újabb Fidelis-kötvényeket bocsát ki mától a pénzügyminisztérium
A december 5. és 12. között megvásárolható 2, 4 és 6 éves futamidejű lejalapú lakossági Fidelis-kötvények 6,55%-ot, 7,10%-ot és 7,5 százalékot kamatoznak.
Tovább...Egy százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
A nyers adatok szerinti növekedéshez a nem élelmiszertermékek eladásának 3,2 százalékos, illetve az üzemanyagok forgalmának 1,9 százalékos gyarapodása járult hozzá - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet.
Tovább...