A kormány felvállalt céljaitól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet – tájékoztatott ma a pénzügyminisztérium a Moody’s nemzetközi hitelminősítő intézet szerdán közzétett jelentésére hivatkozva. A közlemény szerint a Moody’s megállapította, hogy a GDP mintegy 0,6 százalékának megfelelő összeggel javít az ország költségvetési egyenlegén a deficitcsökkentő csomag. A hitelminősítő intézet becslése szerint az intézkedéseknek köszönhetően jövőre már GDP-arányosan 3 százalékkal javulhat az államháztartás mérlege.
A pénzügyminisztérium közleménye szerint a Moody’s hangsúlyozza, hogy a kitűzött költségvetési célok szigorú betartása elengedhetetlen a konszolidációs program sikeréhez és Románia hitelességének megőrzéséhez. Az ezektől való bármilyen eltérés ‘alááshatja a stabilizációs erőfeszítéseket’, és az ország leminősítéséhez vezethet – figyelmeztetett jelentésében a hitelminősítő intézet.
A Moody’s arra is felhívta a figyelmet, hogy a deficitcsökkentő csomag végrehajtása jelentős kihívást jelenthet. Fennáll ugyanis annak a kockázata, hogy az intézkedések közül néhány nem járul hozzá a tervezett mértékben a hiány mérséklődéséhez. Ezért a hitelminősítő ajánlása szerint a kormánynak szükség esetén korrekciókat is kell majd végeznie a költségvetési célok teljesítéséért.
A Moody’s becslése szerint idén 7,8 százalékra, jövőre pedig 6,1 százalékra csökken a GDP-arányos költségvetési hiány, ha a kormány maradéktalanul végrehajtja a deficitcsökkentő csomagba foglalt intézkedéseket. Ez javulás a hitelminősítő korábbi előrejelzéséhez képest, amely szerint idén 8,3 százalékos, jövőre pedig 7,7 százalékos lesz a költségvetési hiány Romániában. Ugyanakkor a jelentés szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával GDP-arányos államadósság a 2024-es 54,8 százalékról jövőre 62,6 százalékra nőne ugyan, de 2029-től 66,5 százalék körül állandósul. A Moody’s korábbi prognózisa még 71 százalékos román GDP-arányos államadósságot jósolt 2029-re.
