A hírt az amerikai elnök jelentette be hangsúlyozva, hogy ezzel lezárul a „12 napos háború”. A kedden 7 órakor életbe lépett fegyvernyugvást megelőző órákban szinte az egész országban légvédelmi riadók ébresztették az izraelieket. Irán több hullámban ballisztikus rakétákat indított, ezek egyike becsapódott egy hétemeletes épületbe az Izrael dél részén fekvő Beér-Seván. A csapás három embert megölt, és legkevesebb hetet megsebesített.
A június 13-án kezdődött konfliktusban a fordulópontot az Egyesült Államok vasárnap hajnali légitámadása jelentette, amely Iránban három nukleáris létesítményt, köztük egy földalatti urándúsító központot vet célba “bunkerromboló” bombákkal. Irán hétfőn egy egy katari amerikai bázis ellen végrehajtott rakétatámadással válaszolt, de az előre bejelentett lépés lehetővé tette az amerikai csapatok időben történő evakuálását, és teret engedve a feszültség enyhítésének.
Ugyanakkor a tűzsszünet törékenységét mutatja, hogy kedden délelőtt ismét légiriadót hirdettek Izraelben, Iránból indított rakétákra figyelmeztetve. Az izraeli hadsereg jelezte, hogy „erővel fog válaszolni”, noha Irán cáfolta, hogy megszegte volna a fegyvernyugvást.
Izraelben jelenleg is háborús készültség van, csak a létfontosságú munkahelyeken dolgoznak, zárva tartanak a vendéglátóhelyek, a nem létszükségleti cikkeket árusító boltok, az iskolák és az állami intézmények.