Külföldi vezetők és tisztviselők tisztelettel adóztak Joe Biden amerikai elnök vasárnapi döntése előtt. Keir Starmer brit kormányfő azt mondta: tiszteletben tartja Biden döntését, és várja, hogy együtt dolgozhassunk az elnöksége hátralévő részében. Olaf Scholz német kancellár hangsúlyozta: Joe Biden nagyon sokat tett az országáért, Európáért és a világért, hiszen neki köszönhetően szoros a transzatlanti együttműködés, erős a NATO, az Egyesült Államok pedig jó és megbízható partner. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök hangoztatta: „Biden nagyszerű ember, és mindenben, amit tesz, a hazája iránti szeretet vezérli. Joáv Galant izraeli védelmi miniszter azt mondta: köszönik Joe Bidennek, hogy az évek során rendületlenül támogatta Izraelt. Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök azt írta közösségi oldalán, hogy csodálja Joe Biden bátor és méltóságteljes döntését.Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, országa mindig hálás lesz az amerikai elnöknek. Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint ki kell vizsgálni a Joe Biden szellemi állapotával kapcsolatos igazságot eltitkoló amerikai média és politikusok összejátszását.
Az Egyesült Államok négy héttel elhalasztja a holnapra időzített vámok életbe léptetését
Donald Trump hivatalosan is aláírta azt a rendeletet, amelyben az új vámok bevezetésének határidejét július 9-ről augusztus 1-re módosítja – közölte a…
Tovább...Radikális váltás Washingtonban: Donald Trump fegyvereket ígért Ukrajnának az orosz támadások elleni védekezéshez
Az amerikai elnök erről helyi idő szerint hétfőn beszélt, amikor a Fehér Házban Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel találkozott. Az elnök,…
Tovább...Izraeli tisztviselők szerint elérhető a gázai tűzszünet, de több időt vehet igénybe
Izrael szerint áthidalhatók a nézetkülönbségek a Hamász palesztin fegyveres csoporttal Katarban folyó tűzszüneti tárgyalásokon, de a megállapodás elérése több napot…
Tovább...Gheorghe Piperea borsot törne Ursula von der Leyen orra alá
Mai plenáris ülésén vitát tart, csütörtökön pedig szavazhat az Európai Parlament Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ellen…
Tovább...