Az Európai Néppárt kényelmesen vezet a közvélemény-kutatásokban, és a várakozások szerint az Európai Parlament legnagyobb frakciója marad a június 9-i európai parlamenti választásokat követően is, így a Bizottság jelenlegi német elnöke egyértelműen esélyes egy újabb ötéves mandátumra az uniós végrehajtó testület élén. Mindazonáltal, a közelmúlt történelme alapján korai lenne mérget venni erre. A legjobb bizonyíték arra, hogy a csúcsjelölt személye nem föltétlenül egyezik meg a későbbi bizottsági elnökével: maga Ursula von der Leyen. 2019-ben ugyanis a legnagyobb frakciót, tehát a bizottság elnökét is adó Európai Néppárt jelöltjét Manfred Webernek hívták. Ahogy a Vincze Loránttal elhangzott interjúnkból kiderül, Von der Leyen nem vált ki osztatlan lelkesedést még a saját frakcióján belül sem.
Akár több évre is elhúzódhat a közel-keleti háború
Az iráni háború első hete azt mutatja, hogy az Egyesült Államok és Izrael katonailag fölényben vannak, de a politikai célok…
Tovább...Rácz Béla Gergely: Látszanak a gazdasági szerkezetváltás jelei
A román gazdaság 2027-re visszatérhet a normális, 2% feletti növekedési ütemhez, feltéve hogy a kormány következetesen végrehajtja a vállalt intézkedéseket,…
Tovább...Újabb provokálatlan és illegális háború
Az Egyesült Államok és Izrael nagyszabású katonai műveletet indított Irán ellen, deklaráltan ezért, hogy elhárítsanak egy közvetlen fenyegetést, amit Irán…
Tovább...Cseke Péter Tamás a koalíciós feszültségekről: Ilie Bolojan nem kompromisszumképtelen
Ha van költségvetési mozgástér, a PSD „megkaphatja” a szolidaritási csomagját, és akkor a koalíció túlélheti ezt a tavaszt – véli…
Tovább...