Köszöntés

Sokan azt tartják, nem illik firtatni a hölgyek életkorát, emiatt ne születésnapjukon, hanem inkább névnapjukon illik köszönteni őket. Vannak azonban szerencsés ünneplők is, akiknek születésnapja egybeesik – vagy szinte egybeesik – névnapjukkal, avagy a naptárban szereplő számos névnapjuk egyikével. Akit Máriának hívnak, többszörösen is kivételezett helyzetben van, mert Megváltó Urunk édesanyjának nevéhez számos ünnep kötődik, s megannyi nagy ünnepnek számít. Az már más tál tészta, hogy a családban melyik névnapot ülik, köszöntik. Az én egyik legkedvesebb Mária ismerősöm a hét végén ünnepelte születésnapját. Szép, kerek évfordulót. Ő mondta is, hogy hányadikat, nekem, meg nem jött elhinnem. Nem, mert ugyanolyan fürge, eleven és érdeklődő, mint másfél évtizeddel ezelőtt, amikor közeli munkaviszonyba kerültünk, átcsábított az újságírás, lapszerkesztés területéről a könyvcsinálás varázslatos világába. Ismeretségünk azonban régebbi keletű volt, ugyanis már rég, közel két évtizede állandó rovatait vitte a lapban, amikor én oda kerültem. Egyetemi tanulmányainak befejezése után, 1971-től szerteágazó munkássága során mindig kapcsolatban állt a Hargita, majd annak jogutódja, a Hargita Népe napilap szerkesztőségével: számos írást – többnyire könyvrecenziót és tárcát – közölt a gyümölcsöző együttműködés több mint ötven esztendeje alatt. Talán az ő tárcarovata az egyik legrégebbi, huzamosabb ideje folyamatosan működő állandó rovat a hazai magyar sajtóprérin. Az ünnepelt életrajzáról annyit, hogy 1948. augusztus 18-án született Csíkkarcfalván, középiskolai tanulmányait Csíkszeredában folytatta, 1966-ban érettségizett, majd a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem filológiai karán magyar nyelv és irodalom szakon diplomázott 1971-ben. Volt szabadfoglalkozású író, muzeográfus, vezette a hajdani megyei könyvtár dokumentációs részlegét, a rendszerváltás után négy esztendeig a Hargita Megyei Könyvtár igazgatójaként tevékenykedett, majd 1994-től ez elmúlt harminc esztendő egyik legszebb könyves fejezetének a részese volt: a Pallas-Akadémia Könyvkiadó főszerkesztőjeként hallatlan mennyiségű szerkesztői munkát végzett, nevéhez kötődik több száz kötet megjelenése. Emellett a szépirodalom művelésével sem hagyott fel: 1970-ben látott napvilágot Forrás-kötete, a Festett káposztalepke megjelenését több, mint húsz prózakötet – történelmi regények, novellák, tárcák sora – követte, de írt mesét és a kolozsvári társulat által nagy sikerrel játszott színpadi mesejátékot is. Íróként, könyvtárosként, szerkesztőként behatóan vizsgálta a könyv és az olvasó viszonyát, e téren végzett kutatásait számos, az olvasáskultúrával foglalkozó kötetben foglalta össze. Ide sorolható a kiadó működését és néhai férje, Tőzsér József könyvkiadó életpályáját bemutató két kötet is. Legutóbbi vele készített interjúm során mondta, hogy napjainkra, amikor a „hamis pátosszal kiütéses győzelemmé hizlalt, manipulált” gyűlölet „testet, lelket pusztít és megöli a gondolkodás szabadságát”, ő mégsem szárnyaszegett, sem teljesen reményvesztett, mert rendületlenül próbál hinni abban, hogy „ma is időszerű »védőoltás« a humánum, az értékekre való őszinte emlékezés, és valahonnan közösségi erő is támad azok józan mentésére nemcsak regényfikcióban, hanem a valóságban is.” A csíkszeredai napilapban heti rendszerességgel közölt tárcáiban ezt a védőoltást adagolja féltő gonddal és szeretettel, a humánumba, az örök értékekbe, az odaadással végzett munkába, az értelmiségi felelősségébe vetett hittel. S osztom azt a véleményét is, miszerint, nincs női író és férfi író, csak jó író meg rossz író; így nincs sem női meg férfi irodalom, csupán jó meg rossz irodalom. A kiütéses győzelemre játszó kánonok ideje lejár, a művek értékét majd az idő adja meg, mert van, amikor az elhallgatás élteti a szerzőt és művét. Isten éltesse a 75 évet töltött Kozma Mária írót.