Sokan azt tartják, nem illik firtatni a hölgyek életkorát, emiatt ne születésnapjukon, hanem inkább névnapjukon illik köszönteni őket. Vannak azonban szerencsés ünneplők is, akiknek születésnapja egybeesik – vagy szinte egybeesik – névnapjukkal, avagy a naptárban szereplő számos névnapjuk egyikével. Akit Máriának hívnak, többszörösen is kivételezett helyzetben van, mert Megváltó Urunk édesanyjának nevéhez számos ünnep kötődik, s megannyi nagy ünnepnek számít. Az már más tál tészta, hogy a családban melyik névnapot ülik, köszöntik. Az én egyik legkedvesebb Mária ismerősöm a hét végén ünnepelte születésnapját. Szép, kerek évfordulót. Ő mondta is, hogy hányadikat, nekem, meg nem jött elhinnem. Nem, mert ugyanolyan fürge, eleven és érdeklődő, mint másfél évtizeddel ezelőtt, amikor közeli munkaviszonyba kerültünk, átcsábított az újságírás, lapszerkesztés területéről a könyvcsinálás varázslatos világába. Ismeretségünk azonban régebbi keletű volt, ugyanis már rég, közel két évtizede állandó rovatait vitte a lapban, amikor én oda kerültem. Egyetemi tanulmányainak befejezése után, 1971-től szerteágazó munkássága során mindig kapcsolatban állt a Hargita, majd annak jogutódja, a Hargita Népe napilap szerkesztőségével: számos írást – többnyire könyvrecenziót és tárcát – közölt a gyümölcsöző együttműködés több mint ötven esztendeje alatt. Talán az ő tárcarovata az egyik legrégebbi, huzamosabb ideje folyamatosan működő állandó rovat a hazai magyar sajtóprérin. Az ünnepelt életrajzáról annyit, hogy 1948. augusztus 18-án született Csíkkarcfalván, középiskolai tanulmányait Csíkszeredában folytatta, 1966-ban érettségizett, majd a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem filológiai karán magyar nyelv és irodalom szakon diplomázott 1971-ben. Volt szabadfoglalkozású író, muzeográfus, vezette a hajdani megyei könyvtár dokumentációs részlegét, a rendszerváltás után négy esztendeig a Hargita Megyei Könyvtár igazgatójaként tevékenykedett, majd 1994-től ez elmúlt harminc esztendő egyik legszebb könyves fejezetének a részese volt: a Pallas-Akadémia Könyvkiadó főszerkesztőjeként hallatlan mennyiségű szerkesztői munkát végzett, nevéhez kötődik több száz kötet megjelenése. Emellett a szépirodalom művelésével sem hagyott fel: 1970-ben látott napvilágot Forrás-kötete, a Festett káposztalepke megjelenését több, mint húsz prózakötet – történelmi regények, novellák, tárcák sora – követte, de írt mesét és a kolozsvári társulat által nagy sikerrel játszott színpadi mesejátékot is. Íróként, könyvtárosként, szerkesztőként behatóan vizsgálta a könyv és az olvasó viszonyát, e téren végzett kutatásait számos, az olvasáskultúrával foglalkozó kötetben foglalta össze. Ide sorolható a kiadó működését és néhai férje, Tőzsér József könyvkiadó életpályáját bemutató két kötet is. Legutóbbi vele készített interjúm során mondta, hogy napjainkra, amikor a „hamis pátosszal kiütéses győzelemmé hizlalt, manipulált” gyűlölet „testet, lelket pusztít és megöli a gondolkodás szabadságát”, ő mégsem szárnyaszegett, sem teljesen reményvesztett, mert rendületlenül próbál hinni abban, hogy „ma is időszerű »védőoltás« a humánum, az értékekre való őszinte emlékezés, és valahonnan közösségi erő is támad azok józan mentésére nemcsak regényfikcióban, hanem a valóságban is.” A csíkszeredai napilapban heti rendszerességgel közölt tárcáiban ezt a védőoltást adagolja féltő gonddal és szeretettel, a humánumba, az örök értékekbe, az odaadással végzett munkába, az értelmiségi felelősségébe vetett hittel. S osztom azt a véleményét is, miszerint, nincs női író és férfi író, csak jó író meg rossz író; így nincs sem női meg férfi irodalom, csupán jó meg rossz irodalom. A kiütéses győzelemre játszó kánonok ideje lejár, a művek értékét majd az idő adja meg, mert van, amikor az elhallgatás élteti a szerzőt és művét. Isten éltesse a 75 évet töltött Kozma Mária írót.
Hová, merre?
Mit gondol a kedves hallgató, Romániában napjainkban hány egyetem működik? Egy most következő töltelék-mondat ideje alatt egy picit várok, hogy…
Tovább...Élet a bioterrán
Azért az sokat elárul a hazai magánoktatás színvonaláról, hogy Ionuţ Moşteanu leköszönő honvédelmi miniszter egy korábbi életrajzában összetévesztette a Bioterra…
Tovább...A látszat lett az igaz
Visszavonta pályázatát Paul Ingrassia, Donald Trump jelöltje az Egyesült Államok szövetségi alkalmazottainak integritását felügyelő hivatal élére. Nyilvánosságra került ugyanis néhány…
Tovább...Adventi fények és árnyak
Városainkat ünnepi díszbe öltöztették az elöljárók, fényfűzéreket szereltek a villanyoszlopokra, fénygirlandokat feszítettek ki a forgalmasabb utcák fölött: tülkölő angyalok, csillagok…
Tovább...