A fővárosi Matei Bals Országos Járványtani Intézet mellett mától két területi kórházban is elemezni lehet a koronavírus-gyanús leleteket – jelentette be Victor Costache egészségügyi miniszter. Az egyik a kolozsvári, a másik a jászvásári járványkórház.A miniszter hangsúlyozta: Romániában jelenleg nincsenek koronavírus-gyanús esetek, egy Szilágy megyei nőt ugyan elkülönítve tartanak, mert nemrég ért haza egy kínai üzleti útról, a betegség tünetei azonban mindeddig nem jelentkeztek nála.Az egészségügyi miniszter ugyanakkor hangsúlyozta: folyamatosan figyelik az ázsiai országból érkezőket, ezért megnövelik a határrendészeteken, repülőtereken dolgozó közegészségügyi szakemberek számát.
Újabb Fidelis-kötvényeket bocsát ki mától a pénzügyminisztérium
A december 5. és 12. között megvásárolható 2, 4 és 6 éves futamidejű lejalapú lakossági Fidelis-kötvények 6,55%-ot, 7,10%-ot és 7,5 százalékot kamatoznak.
Tovább...Egy százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
A nyers adatok szerinti növekedéshez a nem élelmiszertermékek eladásának 3,2 százalékos, illetve az üzemanyagok forgalmának 1,9 százalékos gyarapodása járult hozzá - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet.
Tovább...A Lukoil benzinkutak jogszerűen működhetnek még
2026 áprilisáig jogszerűen működhetnek a Lukoil benzinkutak.
Tovább...Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti külképviseletéhez fordult Kulcsár-Terza József
A Magyar Polgári Erő elnöke azt kérte a két nagyhatalomtól, hogy diplomáciai tárgyalások során gyakoroljon nyomást Romániára az országban élő magyar közösség jogainak betartása érdekében.
Tovább...