Üzenet a múltból

Mindezek a nevek valamiképpen a francia kultúrkörhöz is tartoznak, ám ha a megkérdezett még ennél is jobban tájékozott, akkor a következő név egészen biztosan Dimitrie Gusti szociológus lenne, akinek a két világháború közötti monografikus falumonográfiája olyan társadalomkutató módszert alapozott meg, amely Németországban, Franciaországban, az  Egyesült Államokban és más országokban azóta is a szociológia alapvető forrásmunkái közé tartozik. A jelenleg hetvenhárom éves Rostás Zoltán egyetemi tanár, a Sapientia egyik megalapítója, a bukaresti szociológiai doktori iskola vezetőtanácsának a tagja,  alighanem Romániában az egyik legkiválóbb Gusti-szakértő, románul is, magyarul is számos könyve megjelent a témában és a hazai valamint a külföldi társadalomtudományi konferenciák gyakori meghívott előadója, ha nem éppen a szervezője. Rostás Zoltán Gusti munkásságát tanulmányozva jutott el Lükő Gáborhoz, ahhoz a pesti fiatalemberhez, aki az 1930-as években Bukarestbe utazott, megtanult románul és ott folytatott néprajzi-falumonografikus tanulmányokat, kiváló kapcsolatokat alakítva ki a kor román társadalomtudósaival, akikkel még hosszú esztendőkön át levelezett. Az 1909-ben született Lükő Gábor 2001-ben hunyt el, Rostás Zoltán azonban kétezerben, az ezredfordulón, Budapesten még sort kerített rá, hogy hosszas mélyinterjút készítsen egykori elődjével,  amelyet néhány héttel ezelőtt  az Erdélyből áttelepült Szávai Gézának a  Pont kiadója jelentetett meg a magyar fővárosban. És nem akármilyen céllal: a kiadó Conflux megnevezéssel indított olyan nemzetközi programot, amelynek célja elsősorban a közép-kelet-európai közösségek és kultúrák egymás mellett létezésének, a kölcsönhatásoknak a tanulmányozása. „ Ennek az évezrednek az elején sem az egyének, sem a közösségek nem élhetnek elszigetelten, a különféle kizárólagosságok nem határozhatják meg az emberi gondolkodást és cselekvést, minden bizonnyal eljött a mellérendelés elvének a korszaka” – vázolja a derűlátó kiadó azt a szellemi vezérfonalat, amelyre szeretné felfűzni az elkövetkező évek köteteit. És hogy a „Szétriasztva, beszélgetések a kilencvenegy éves Lükő Gáborral ifjúkora dokumentumai között” között című könyv miért kiváló indítás, azt már Lükő Gábor bevezető mondatai is  jól jelzik, és hadd idézzem: „ Csehországból indultam, Komáromban születtem és tíz éves koromig Trencsénben éltem. Akkor kiutasították apámat, mert ő sváb létére nagy magyar volt. Zsidó iskolába járattak, a magyar állami tisztviselők ide iratták a gyermeküket, mert az állami iskolában a tanulók nagy többsége tót volt.” Nos, alighanem ez az idézet is úgy tükrözi mint a kristály az egészet a közép-európai viszonyokat, és aki többet akar megtudni minderről, a két világháború közötti, magyarokkal is bőven megtűzdelt bukaresti értelmiségi létről, az föltétlenül olvassa el azt a könyvet. És akkor rájön arra, hogy címe nem véletlen: akárcsak most, a népeket akkor is igyekeztek szétriasztani adott hatalmi és politikai manipulációs szempontoknak megfelelően, a felszín alatt azonban ott élt és ma is ott él a közeledés, nem pedig az elszigeteltség fokozásának a vágya. Országon belül ugyanúgy mint országok között.