Az 5,3 kilométeres autópálya-szakasz Bihartól északra metszi a 19-es főutat, és a magyar határig tart, ott az M4-es autópályához csatlakozik. A kivitelezőket képviselő Marian Duşescu a Digi24 televíziónak elmondta, hogy vasárnap estig mintegy két kilométerre kerül rá az első aszfaltréteg, és a munka mintegy 47 százalékával készültek el. Magyarországon szintén dolgoznak, a tervek szerint 2020 júliusában kell összekötni két autópálya-szakaszt. A teljes, 415 kilométeres észak-erdélyi autópályából eddig összesen 74 kilométert adtak át.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...