A magyar kormány több mint 9 milliárd forintot azaz majdnem 130 millió lejt fordít a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program harmadik ütemére – – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős magyar miniszteri biztos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Grezsa István elmondta, a 2016 novembere óta zajló program harmadik üteme 2021 decemberében zárul. A miniszteri biztos reményét fejezte ki, hogy ez a grandiózus külhoni óvodafejlesztési program mélyreható változásokat hoz a Kárpát-medence azon intézményeiben, ahova magyar gyerekek járnak.
Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke
Tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken 71 éves korában Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnöke -…
Tovább...Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...