Jelentõsen romlott a helyezet Ukrajna vonatkozásában, ugyanis semmi nem történt az oktatási törvény módosításának ügyében, és elfogadták a nyelvtörvényt is, amely az oktatás mellett a kultúrában, a médiában és a közigazgatásban is elveszi a nemzeti közösségektõl saját anyanyelvük használatának lehetõségét – jelentette ki Szijjártó Péter Brüsszelben csütörtökön. A külgazdasági és külügyminiszter Jens Stoltenberggel, a NATO fõtitkárával folytatott megbeszélését követõen magyar újságíróknak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, Magyarország elfogadhatatlannak tartja, hogy Ukrajnában egy NATO-tagország állampolgárságával rendelkezõ embereket listáznak, velük szemben titkosszolgálati módszerekkel nyomozásokat folytatnak. Egy NATO felé igyekvõ, azzal szorosabb együttmûködésre törekvõ ország részérõl elfogadhatatlanok a magyar kisebbség ellen irányuló, közelmúltban tapasztalt cselekedetek és az, hogy Kijev nem lépett azonnal ezekben az ügyekben – szögezte le Szijjártó Péter.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Kína a világ legnagyobb készleteivel rendelkezik
2025-ben 17 kulcsfontosságú ásvány kitermelésében is első helyen állt Kína – közölte
ma a kínai természeti erőforrások minisztériuma.
Hét év büntetésre ítélték ma a volt dél-koreai elnököt
Jun Szogjol ellen összesen nyolc ügyben emeltek vádat azt követően, hogy szükségállapotot akart bevezetni az országban.
Tovább...EB: A Meta megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló szabályozást
A brüsszeli közlemény szerint a Meta nem korlátozza megfelelően a 13 év alatti kiskorúak hozzáférését az Instagramhoz és a Facebookhoz.
Tovább...