– jelentette be a kormányülést követően Tudorel Toader igazságügyi miniszter.A tárcavezető hangsúlyozta, a rendelet egyrészt összhangba hozza egymással a nemrég módosított három igazságügyi törvény – a bírák és ügyészek jogállását szabályozó, az igazságszolgáltatás működéséről szóló, valamint a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács megszervezéséről és működéséről szóló jogszabály – bizonyos előírásait, másrészt beépíti ezekbe a Velencei Bizottság néhány ajánlását, illetve a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács írásban benyújtott igényléseit.A miniszter meggyőződését fejezte ki, hogy a sürgősségi rendeletbe foglalt módosítások az állampolgárok érdekeit szolgálják, segíteni fogják az igazságszolgáltatást. Viorica Dăncilă miniszterelnök ma azt mondta, hogy Tudorel Toader igazságügyi miniszter egyeztetett a rendeletbe foglalt előírásokról a Velencei Bizottság képviselőivel, illetve az Európai Bizottság első alelnökével, Frans Timmermansszal. A kormányfő szerint a sürgősségi rendelet úgy módosítja a Parlament által nemrég elfogadott három igazságügyi törvényt, hogy azok minél jobban alkalmazhatók legyenek a gyakorlatban.
A Lukoil benzinkutak jogszerűen működhetnek még
2026 áprilisáig jogszerűen működhetnek a Lukoil benzinkutak.
Tovább...Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti külképviseletéhez fordult Kulcsár-Terza József
A Magyar Polgári Erő elnöke azt kérte a két nagyhatalomtól, hogy diplomáciai tárgyalások során gyakoroljon nyomást Romániára az országban élő magyar közösség jogainak betartása érdekében.
Tovább...Megújul Nagybánya egyik legértékesebb történelmi városrésze
Jelenleg a rehabilitációt megalapozó megvalósíthatósági tanulmány kidolgozása zajlik – jelentette be a helyi alpolgármester.
Tovább...Nicușor Dan visszaküldte a parlamentnek a 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt
Az államfő meglátása szerint a jogszabály jelenlegi formája a 'feszültségek felerősödéséhez' vezethet.
Tovább...