Csaknem 715 millió lejjel egészítik ki a Környezetvédelmi Alap idei költségvetését, az erről szóló határozatot tegnapi ülésén fogadta el a kabinet – idézi az Agerpres hírügynökség Nelu Barbu kormányszóvivőt. Az összeg a Környezetvédelmi Alapból finanszírozott programok között oszlik meg. A roncsautó-program büdzséjét 30.000 értékjegynek megfelelő, 198 millió lejjel egészítik ki. „Ez azt jelenti, hogy idei összesítésben hozzávetőlegesen 50.000 értékjegyet tudnak biztosítani, azaz 78 százalékkal többet, mint tavaly és csaknem kétszer annyit, mint 2016-ban” – mondta Barbu. A kormányszóvivő hozzátette, a kiegészítésként jóváhagyott összegből finanszírozzák majd a háztartási gépek roncsprogramját, amelyre húszmillió lejt szánnak idén, az elektromos autók töltőállomásainak kialakítását támogató programra 92 millió lejt, az elektromos buszok vásárlását támogató programra pedig 460 millió lejt hagytak jóvá.
A Lukoil benzinkutak jogszerűen működhetnek még
2026 áprilisáig jogszerűen működhetnek a Lukoil benzinkutak.
Tovább...Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti külképviseletéhez fordult Kulcsár-Terza József
A Magyar Polgári Erő elnöke azt kérte a két nagyhatalomtól, hogy diplomáciai tárgyalások során gyakoroljon nyomást Romániára az országban élő magyar közösség jogainak betartása érdekében.
Tovább...Megújul Nagybánya egyik legértékesebb történelmi városrésze
Jelenleg a rehabilitációt megalapozó megvalósíthatósági tanulmány kidolgozása zajlik – jelentette be a helyi alpolgármester.
Tovább...Nicușor Dan visszaküldte a parlamentnek a 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt
Az államfő meglátása szerint a jogszabály jelenlegi formája a 'feszültségek felerősödéséhez' vezethet.
Tovább...