Az elmúlt hónapokban megkérdezték az unió polgárait, és mivel ők az évente kétszer esedékes óraátállítás ellen foglaltak állást, ezért Jean-Claude Juncker még ma az Európai Bizottság elé viszi ennek megszüntetését – mondta el a testület elnöke a német közszolgálati televízióban.Még ma döntünk erről – mondta Jean-Claude Juncker az általa vezetett Európai Bizottság kihelyezett ülése előtt. Értelmetlen lett volna megkérdezni a polgárokat, ha utána nem történik semmi. Az EU által végzett kutatáson az emberek 80 százaléka, 4,6 millió polgár az óraátállítás ellen szavazott.A nyári időszámítás szabályait az Európai Unió 1996-ban egységesítette, majd 2001-ben irányelvben rögzítette. Maga az óraátállítás száz évre nyúlik vissza, amikor a nappali fény jobb kihasználása miatt kialakították ezt a módszert. Az első világháború óta változott, hogy alkalmazzák-e vagy sem. Az órát március utolsó vasárnapján állítjuk hajnali 2-ről 3-ra, és október utolsó vasárnapján 3-ról vissza 2-re.
Donald Trump zokon vette, hogy a NATO-szövetségesek nem küldtek hadihajókat a Hormuzi-szorosba
Az Egyesült Államok két és fél tonnás óriásbombákat vetett be iráni célpontok ellen a Hormuzi-szoros térségében. A közel-keleti térségért is…
Tovább...Új Patriot légvédelmi rendszert telepít a NATO Törökországba
Törökország ma bejelentette, hogy a NATO új Patriot légvédelmi rendszert telepít az ország déli részén fekvő, amerikai erőknek is otthont…
Tovább...Pánikot keltettek Libanonban az izraeli támadások
Hatan meghaltak és legalább 24-en megsebesültek a libanoni főváros, Bejrút központját ma hajnalban érő izraeli légitámadásokban. Ezzel egyidőben Izrael megkezdte…
Tovább...Elsüllyedt egy vontatóhajó a Midia kikötőben
Elsüllyedt ma reggel egy vontatóhajó a Konstanca megyei Midia kikötőben. A hajón öt személy tartózkodott, négyet nem találtak meg és…
Tovább...