Elindítom az Augustin Lazăr legfőbb ügyész menedzseri tevékenységét felmérő folyamatot – jelentette be szombat este Tudorel Toader igazságügyi miniszter. A tárcavezető Facebook-bejegyzése szerint, az ellenőrzés a Román Hírszerző Szolgálattal kötött protokollumok kapcsán indul be. A miniszter azt mondja: a felmérés eredményeit és az esetleges javaslatokat legtöbb 30 napon belül közzéteszik. Augustin Lazăr legfőbb ügyész a Digi24 televízió-csatornának tegnap este azt nyilatkozta, a titkos megállapodások ügye egy álprobléma, amelynek az a célja, hogy bizonytalanságot keltsen a legfőbb ügyészségen és manipulálja a közvéleményt. Hangsúlyozta: a legfőbb ügyészség az alkotmány és a törvények alapján fejti ki tevékenységét, a Román Hírszerző Szolgálattal kötött megállapodások csak amolyan technikai munkamódszert szabnak meg. Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat igazgatója még pénteken este azt nyilatkozta, egyetlen olyan protokollum sincs érvényben, amely befolyásolná az igazságszolgáltatás megvalósulását.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...Mozaik, 2026. március 17-e
Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román…
Tovább...