Ma augusztus 23-a van, 74 évvel ezelőtt Románia átállt a szövetséges hatalmak mellé, Ion Antonescu marsallt letartóztatták, és Constantin Sănătescu alakított kormányt. Ugyancsak aznap este 22.25 perckor hangzott el a rádióban I. Mihály román király beszéde, amelyben bejelentette, hogy Románia hadat üzen a náci Németországnak. Másnap a német légierő megbombázta Bukarestet jelentős károkat okozva, illetve augusztus 27-ig utcai harcok is folytak a német és a román csapatok között. 1948 és 1989 között augusztus 23-án volt Románia Nemzeti ünnepe. Egy másik ismert történelmi pillanat szintén augusztus 23-án, de 1939-ben történt, ekkor írták alá a Ribbentrop- Molotov paktum néven ismert, német-szovjet megnemtámadási egyezményt Moszkvában. A felek a paktum titkos záradékában megállapodtak Európa keleti térségeinek érdekszférákra történő felosztásáról.
Ismét ellentmondásos nyilatkozatokat tett Putyin az ukrán néppel kapcsolatban
Vlagyimir Putyin hol azt mondja, hogy Moszkva sohasem vonta kétségbe az ukrán nép jogát a függetlenségre, hol azt, hogy az orosz és az ukrán nép valójában egy, és ebben az értelemben egész Ukrajna "a miénk".
Tovább...Eredménytelenül zárultak az európai vezetők és Irán közötti tárgyalások
A Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselővel, valamint Németország, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterével Genfben folytatott egyeztetéseit követően Abbász…
Tovább...Minisztériumi döntéssel hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget…
Tovább...Várhatóan kedden vagy szerdán alakulhat meg az új kormány
Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke tegnap késő délután hivatalosan is megkezdte a tárgyalásokat a kormány programjának és…
Tovább...