Athénban és Thesszalonikiben Görögország nemzetközi hitelezőinek legújabb ajánlata ellen tüntetnek tegnap óta. Az összesen mintegy 17 ezer demonstráló zsarolással vádolja a kölcsönt nyújtókat. Az Európai Bizottság elnöke arra kérte a görögöket, hogy mondjanak igent a nemzetközi hitelezőkkel kötendő megállapodásra a július 5-én tartandó népszavazáson. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke leszögezte: az igenek győzelmével a görögök azt üzennék, hogy az euróövezetben és az Európai Unióban akarnak maradni. A görög kormány azt mondta, ha az igenek győznek vasárnap, a kormány azonnal lemond, ám a közhangulat inkább arra enged következtetni, hogy a nem lesz a győztes.„Nemmel szavazok vasárnap, mert azt akarom, hogy a gyerekeim szabadok legyenek” – nyilatkozta az AFP francia hírügynökségnek egy tüntető nő. „Az életünk nem a hitelezőké” – hirdetik plakátjaikon a tüntetők.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...