A Natura 2000 Koalíció elnevezésű, civil szervezeteket tömörítő szövetség a Nép Ügyvédjéhez és az Európai Unió Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságához fordul amiért a kormány sürgősségi rendeletben módosította a természetvédelmi területek gondnokságára vonatkozó törvényt. Ezt a feladatot többek közt az erre a célra létrehozott civil szervezetek látták el eddig, a sürgősségi kormányrendelet érvénybe lépésétől kezdve ez a hatáskör teljes egészében a Természetvédelmi Területek Országos Hatóságához állami intézményhez tartozik majd. A civil szervezet aktivistái nehezményezik, hogy sem a kormány, sem a döntésről tárgyaló parlamenti bizottságok nem konzultáltak előzetesen velük a sürgősségi rendeletről. Véleményük szerint azzal, hogy a Természetvédelmi Területek Országos Hatóságához került a természetvédelmi területek gondnoksága, ezentúl az állami intézmény 11 alkalmazottja fog felelni több mint 900 természetvédelmi területért. A szervezet által kiadott közlemény megjegyzi, hogy mindezt a feladatot eddig a különböző természetvédelmi civil szervezetek több mint 700 szakértője látta el.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...